Szolgálat 9. (1971)
Halottaink - Tarján Imre (A „Hitélet“ közleménye alapján)
Röviddel ezelőtt elhúnyt édesanyja. Ekkor merész és igen becsületes lépésre szánták magukat: rendbehozatták a lakás romos szobáját és magukhoz vették fiatal házas rokonaikat. A kicsi is hamarosan megérkezett. Laci bácsi egyre ritkábban használt könyvkötő szerszámaival, éjjeliszekrényén Chesterton P. Brown-könyveivel és Ratzinger legújabb teológiájával az előszobából nyíló szűk személyzeti szobába költözött, telente nagy szakértelemmel maga gyújtva be a kis vaskályhát, mikor a templomból hazaért. Az elöregedés aránylag korai jeleivel bizony keservesen győzködött. Mindig mondogatta, hogy nem él soká. A Gondviselés sajátos módon szabadította meg a földi élet egyre nehezebbnek érzett terhétől. 1970. szept. 19-én ünnepelte 70. születésnapját. Mikor másnap az egyik káplán köszöntötte és hosszú életet kívánt neki, ezzel felelt: „Ellenségem maga nekem, hogy ilyet kíván?“ Aznap este 8-kor szokásos sétájára indult. A csőlámpával megvilágított zebrán haladt át balról jobbra (tehát egész úton látható volt), amikor egy jobbról jövő autó elkapta. Az ütés földobta a motorházra, onnét leesett. Jobblába, mindkét karja, kulccsontja, hét bordája törött el. Az üllői-úti sebészeti klinika intenzív osztályára vitték. Gégéjét is föl kellett metszeni. Az ápolók szerint a legjobb beteg volt. Nem jajgatott, nem panaszkodott, kívánságai nem voltak. A kórházi ágyon sem hagyta el humora. Nem vádolt senkit, az autóvezetőt sem. Okt. 4-én halt meg. 14-én Szabó Imre püspök, templomának plébánosa temette. „Nem is hittem volna, hogy ilyen komoly dolog a halál“ — mondaná most, ha szólhatna . .. Gyónógyermeke TARJÁN IMRE (1912— 1970) Hittudományi tanulmányait Dakovón és Zágrábban végezte. Szabadkán szentelték pappá 1935. júl. 7-én. Papi pályafutása során különböző helyeken volt kisegítő lelkész, kórházlelkész, hitoktató, gimnáziumi hittanár, vikárius. 1960-ban nevezték ki kishegyi plébánossá, 1963-ban ugyanott esperessé. Sokat tudott. De soha nem akarta tudni, hogy tud — sohasem volt elégedett önmagával. Sokat tett. A hitoktatás volt számára az élet legnagyobb művészete. Fél Bácska hozzá zarándokolt csodálni és tanulni ezt a művészetet. Mint népmissziós pap bejárta az egyházmegye minden templomát. Irt: halálos betegen is a jugoszláviai katolikus magyarok híres Kincses kalendáriumához íratta a szöveget, magának nem volt már ereje hozzá. Élete végéig melegen ragaszkodott földi édesanyja emlékéhez és a mennyei Anya szeretetéhez. A hazugságot gyűlölte — ez volt szívében az egyetlen gyűlölet. A fiatal papi nemzedék jövőjét nagyon szívén hordozta: népe jövőjét látta benne. Őszintén ember volt, igazán pap. Súlyos szívbaját készséggel elfogadta Isten kezéből. Készen volt a nagy útra, de úgy élt továbbra is minden percet, mint akinek személyes feladata a világot megtéríteni. Advent harmadik hetének első napján elmondta a reggeli szentmisét, levetette a miseruhát, szédült, hármat sóhajtott és meghalt. Koporsója felett azt mondta róla a szónok: szent volt. A szó mindennapi értelmében mondta. Isten embere volt. Pap, katolikus és magyar. (A „Hitélet“ közleménye alapján) 100
