Szolgálat 8. (1970)

Tanulmányok - A tekintély válsága a nevelésben

mutassunk rá arra, hogy ő is elvár megbecsülést önmaga iránt, tehát legalább ugyanezt az emberhez méltó magatartást tanúsítsa szüleivel és környezetével szemben is.

Nem szabad egyes eseteket felfújni. Természetesen lehet időnként az asztalra csapni, de az állandó szidás eltompít, és még jobban elvadítja a fiatalt. Nem szabad minden botlásáért rögtön megbélyegezni és elveszettnek hinni. Próbáljunk elgondolkozni rajta, mi a rugója lázadó magatartásának; valószínűleg jó, hiszen az ifjúság ideálista. Ha úgy folytatunk vele beszélgetést, hogy rögtön elfogadjuk, sőt keressük álláspontjának pozitív magját, könnyebben jutunk közös nevezőre. Őrizzük meg nyugalmunkat a vitánál, még ha ő gúnyolódik is. Ha biztosak vagyunk igazunkban és Istenre bízzuk a fiatal sorsát, nem fogjuk nyugalmunkat elveszteni. Tartsuk szem előtt nevelésünk végső célját, amit talán viharokon keresztül ér el, neveljünk a jövőt nézve, akkor könnyebben tudjuk a konfliktusokat áthidalni. Sok szent jutott vargabetűkön keresztül életcéljához.

És ha a fiatal mégis kitör otthonról, eltűnik egy gammler-csoportban? Nem mindegyik vész el! Ha szerető otthonnal várjuk, akkor szomorú élményei után — hiszen fiatal sorstársai nem tudnak neki sokat nyújtani — készséggel kezd új életet, ehhez azonban sok bizalommal és türelemmel kell elgyengült akaratát erősíteni. A tékozló fiú példabeszéde nemcsak a gyermekeknek, hanem a szülőknek is szól!

És végül: merjünk bízni! A fiatalság rá fog jönni: igaz ideált kell keresnie, amely végső választ ad minden kérdésére. Modern, nyílt, segíteni kész magatartásunkkal éljük ezt eléje.

Olvasóinknak a témával kapcsolatban ajánljuk: Ernst Eil: Kluge Eltern, glückliche Kinder. Limburg, Lahn, 19694, 189 o.

— r — a.

49