Szolgálat 8. (1970)

Tanulmányok - Weissmahr Béla: Néhány gondolat a szerzetesi engedelmességgel kapcsolatban

ként lépnek fel. Ha szükséges, a kérdést egy felsőbb elöljáró elé is lehet terjeszteni.

A kérdés persze megoldatlan marad, ha akár egy felsőbb elöljárónak, akár egy előzőleg közösen elfogadott döntőbizottságnak a döntése olyan, hogy az alattvaló úgy véli, nem tudja lelkiismeretben elfogadni. Hiszen olyasmire senkit sem szabad kényszeríteni, ami a lelkiismerete ellen van. Az elöljárónak azonban nemcsak az egyén, hanem a közösség érdekét is figyelembe kell vennie. Ezért azután, főképp ha ilyesmi ismételten előfordul valakivel kapcsolatban, természetszerűleg felvetődik a kérdés, hogy az illető képes-e még magát azonosítani a rend céljával, vagyis hogy van-e még hivatása.

Az alattvaló gondoljon azonban arra is, ha számára egy rendelkezés helytelennek tűnik, hogy az elöljáró esetleg ismer olyan szempontokat, amelyekről csak ő tud, de amelyeket nem hozhat nyilvánosságra. A titoktartás sokszor kötelesség (ezt manapság gyakran elfelejtik), és sok látszólag értelmetlen intézkedés háttere olyan, hogy az elöljáró nem indokolhatja meg, mert személyes kérdéseket érint.

Ez megint nem jelenti azt, hogy az elöljáró ne könnyítse meg az engedelmességet azáltal, hogy lehetőség szerint feltárja rendelkezéseinek okait. Nincs az engedelmesség ellen, ha valaki tudni akarja, hogy egy rendelkezés miért jó és miért kell valamit tennie. Az engedelmesség nem lesz annál jobb és tökéletesebb, minél nehezebb. Az elöljárónak nem szabad az engedelmességet tudatosan megnehezítenie.

A konfliktusok megoldásában végül szem előtt kell tartani azt is, hogy az engedelmesség esetében általában nem elvont igazságokról, hanem praktikus kérdésekről van szó. A gyakorlati kérdésekben pedig ritka az olyan eset, hogy csak egyetlen egy helyes megoldási lehetőség van.

2. Az elöljárónak és alattvalónak egymáshoz való viszonya nem hasonlítható a felnőtt szülők és a kiskorú gyermekek viszonyához. Ez a felismerés következményekkel jár mind az elöljáró, mind az alattvaló számára. Az elöljáró ne higgye, hogy mindenhez jobban ért, mint az alattvaló. A régi egyszerű szerzetesi viszonyok között ez talán így volt, de manapság erről szó sem lehet. A mai életben, ahol annyi munkakör van, az elöljáró nem lehet mindenben szakember. Kérje ki tehát alattvalói véleményét, főképp ha ezek különleges kiképzéssel rendelkeznek. De abból, hogy az alattvaló nem kiskorú gyerek, fontos következmények adódnak az alattvaló számára is. Ne várjon lehetetlent az elöljárótól. Ne legyen olyan, mint a gyerek, aki úgy gondolja, a szülők mindent tudnak, de elveszti bizalmát, mihelyt ráébred arra, hogy ez nem így van. Az alattvaló ismerje el, hogy elöljárója is tévedhet. Ehhez mindenkinek joga van, még az elöljárónak is.

3. Végül érintenünk kell még egy kérdést, amely megint általánosabb jellegű. A múltban az elöljáró általában úgy lépett fel, mint a tradíciók, a szabályok és szokások őrzője. Sok elöljáró úgy fogta fel hivatását, hogy le37