Szolgálat 8. (1970)

Tanulmányok - Morel Gyula: Tekintély és szabadság a mai társadalomban és az egyházban

a globálisan felfogott tekintéllyel szemben, a tekintély pluralista felfogásában azonban kifejezetten lényeges szerepet játszik. A kritika igazi feladata éppen abban állna, hogy a helyesen felfogott pluralista tekintélyt biztosítsa, éspedig azáltal, hogy azonnal jelentkezik,amint a saját területén jogos tekintély illetékessége határait átlépi. Minthogy a konkrét életben ezek a határok soha nem szerepelnek éles logikai elhatároltságban, a kritika mindig szükségesnek látszik, éspedig magának a tekintélynek az érdekében. Ebből az összefüggésből következik egyébként az a sokszor elfelejtett tétel is, hogy a tekintély hibáinak takargatása magát a tekintélyt gyöngíti. Ezzel szemben a kritizálható és a kritikát elfogadó tekintély hibák ellenére is bizalomra érdemes marad. Tekintély és kritika tehát nem egymásnak ellentmondó, hanem egymást kiegészítő fogalmak. Ezért tűnik Bernhard Häring megfogalmazása nemcsak szellemesnek, hanem tartalmilag döntően fontosnak is: „A kritikának helyet kell adnunk az erények sorában, hogy az építő kritika önkritikával párosulva alaposan elkülönüljön a romboló, ellenséges kritikától. A kritika domesztikálásának ezt a folyamatát a halász-vadász-kultúrából a szántóvetők és pásztorok kultúrájába való átmenethez lehetne hasonlítani. Azok az elöljárók, akik manapság minden kritikával szemben elutasító magatartást tanúsítanak és azt hiszik, hogy állandóan vadászatra kell kivonulniok a kritikusok ellen, mintegy a totemvadászok kultúrájához térnek vissza.“ — A tekintély megvédése és külső jelekkel való hangsúlyozása tekinthető ugyan a dolog természetéből folyó dolognak. De ezek a jelek a gyanakvás forrásaivá válnak, ha a mögöttük álló tekintély nem tudja igazolni felsőbbségét azáltal, hogy nyíltan kiáll a kritika elébe.

Ez a néhány megjegyzés csak támpontokat és gondolatokat akart felkínálni a személyes reflexiónak. Hiszen a felvetett kérdés összetett volta miatt ilyen rövid formában kimerítő tárgyalás lehetetlen. Mindnyájan tudjuk, milyen súlyos, mennyire központi probléma egyházunkban ma a tekintély krízise. A személyes felelősség a helyes megoldás tisztázásában és megvalósításában elodázhatatlan. Ám a tekintély kérdésében senki sem egyedüli tekintély a megtestesült Igazságon kívül, aki mind a tekintély elfogadására, mind pedig a tekintély kritikájára példát adott nekünk, és halála előestéjén az igazi felsőbbséget, a végső személyi értéktöbbletet egymás segítő szolgálatában jelölte meg.

18