Szolgálat 8. (1970)

Tanulmányok - Cserháti József pécsi püspök: Közös felelősség a püspök és a pap szolgálatában

folyó liturgikus ténykedések és a zsinattól is első feladatként megjelölt igehirdetés és tanítás mellett. Ez a külső tevékenység éppen ezért legyen láthatóan és felülbírálhatóan is tárgyilagos, sok emberi prudenciát kereső és igénybevevő állandó őrködés, körültekintés, igazán „episzkopein" (körül- nézni-felvigyázni), alapos felmérésben és mérlegelésben megnyilvánuló pásztori munka. A zsinaton sokat ostorozták a „paternalizmust“, azt a kenetteljes felülről jövő, mosolygó atyáskodást, „mely sokszor egy-egy simogató vállveregetéssel igyekezett eleget tenni“ az övéiről való igazi atyai gondoskodásnak.

A testvérek összefogása a családban

A zsinat megtalálta és szentesítette azt a kor eszmei tartalmának is megfelelő fogalmat, amellyel a püspököt és papjait szabadabban, testvéri egyenlőségben és főleg testvéri egységben kívánta öszekötni. Ez a kollegialitás, amely a pápa és a püspökök közötti viszony új alapokra való fektetésével egyúttal a püspök és papjai között is új együttműködési elvet létesített. Az utóbbi természetében ugyan más, mint a püspöki kollégium kollegialitása, de szintén egy testületbe, sőt egy családba vonja egybe a püspököt és papjait. Az egybekötő elv a közös felelősségvállalás, „corres- ponsabilitas" elve. „A papok valamennyien részesednek a püspökökkel együtt Krisztus egy és ugyanazon papságában és hivatalában, ezért a felszentelés és küldetés egysége megkívánja a püspöki renddel való hierarchikus közösségüket. Mivel a papok felszentelésükön megkapták a Szentlélek adományát, a püspökök úgy tekintsenek rájuk, mint nélkülözhetetlen segítőkre és tanácsadókra. Isten népe tanításának, megszentelésének és lelkipásztori vezetésének hivatalában és munkakörében. Az egyazon papságból és szolgálatból fakadó közösség miatt tehát a püspökök úgy tekintsenek a papokra, mint testvéreikre, barátaikra, és erejükhöz mérten legyen szívügyük az ő anyagi, de főképp lelki javukról való gondoskodás, törődjenek papságuk állandó fejlődésével. Hallgassák meg őket szívesen, sőt kérjék ki tanácsukat, tárgyaljanak meg velük mindent, ami a lelkipásztori munka szükségleteire és az egyházmegye javára vonatkozik. De hogy ez gyakorlattá legyen, meg kell alakítani a mai körülményeknek és igényeknek megfelelően a papi tanácsokat, a papok szenátusát. A papok viszont szem előtt tartva az egyházi rendnek azt a teljességét, aminek a püspökök örvendenek, tiszteljék bennünk Krisztusnak, a legfőbb pásztornak tekintélyét, őszinte szeretettel és engedelmességgel ragaszkodjanak tehát püspökükhöz. Az együttműködés szellemétől áthatott papi engedelmesség alapja a püspöki munkakörben való részesedés, amelyet a papok megkapnak, felszentelésük és kánoni küldetésük alapján. (Határozat a papi szolgálatról és életről: 7.)

A közös felelősség

A kollegialitás, illetve korresponzabilitás fogalmáról* eddig valóban sokat

9