Szolgálat 7. (1970)

9. Eszmény

9. ESZMÉNY

A legnagyobb földi értékek közeliinkbe hozzák az eszmény fogalmát. Az érték ugyanis, ha nekünk való módon felragyog előttünk, könnyen eszménnyé válik.

1. Mi az eszmény?

Olyan nekünk való érték, főleg élő, személyi érték, amely maradandóan képes bennünket lefoglalni, érzéseinket kitüzesíteni és akaratunkat értékes cselekvésre indítani.

Mély lélektani alapja: szellemünk ősi, ösztönös igénye, hogy cselekvéseink, törekvéseink számára tőlünk különböző, de mégis egyedileg nekünk teljesen megfelelő tökéletes mintánk legyen.

Létbeli végső alapja: a tökéletes minták, eszményi értékek Istenben, az Atyában vannak, mint örök forrásukban: a Fiúban vannak valóságos képei a létesíthető tökéletességnek, a Szentiéleknél van a valósítás.

Szellemtörténetileg: minél fejlettebb volt valaha is egy-egy emberi szellem, annál inkább igényelt és keresett fejlődése számára „igazi eszményt“, amely őt lefoglalja és cselekvésre lendítse. — Ezeket az „eszményi“ törekvésű embereket mindig érdekelte az eszmény valóságértéke. Szorgosan kutatták is. Plátó legmagasabbra ment, de ott elvesztette tájékozódását és a földi dolgok eszményeit önálló, örök, tökéletes létezőknek gondolta. Mások azonban ösztönösen is olyan eszményt akartak, amelyet látni, tapintani, vagyis közvetlenül megélni lehet. — Ez az eszményt kereső ősigény némelyekben eljutott odáig, hogy abszolút értékű emberi eszményt is kívánt, mint olyant, amely köztünk él, valóságos ember.

2. Milyen vonásokból tevődik össze az igazi eszmény?

Tárgyilag:

a) Lényem tökéletes képe.

Egészben vagy részben saját magamat látom meg a valódi eszményben. Magamat nem úgy, ahogyan vagyok, hanem ahogyan lennem kellene. Nagy kegyelemként megélhetem Isten elgondolását is rólam.— Ezért hangolódik át a lélek olyan könnyen a megfelelő eszményre. Ezért érez olyan életszerű, szerves kapcsolatot vele.

7