Szolgálat 7. (1970)

20. A keresztény aszkézis legfőbb külső gyakorlatai

nik is, legyünk nagyon tartózkodóak. Maga a kézfogás is alkalom lehet érzéki engedményekre, sőt bűnös indulatokra. —

Ebből persze nem az következik, hogy az ember megmerevedjék, hanem az, hogy a keresztény okosság mértékén túl semmit ne engedjünk.

Pozitív irányban egészen nagyarányú vezeklési gyakorlatokat lehet végezni éppen a tapintás érzékével kapcsolatban. így a legjelentősebb és legismertebb önmegtagadási gyakorlatok, amilyen az ostorozás, cili- cium, kemény fekvőhely, hidegnek, melegnek elviselése, a test külső felületével, ill. a tapintás érzékével kapcsolatosak.

4. A nyelv

A keresztény élet, főleg pedig a keresztény tökéletesség szempontjából igen nagy jelentősége van annak a fegyelmező gyakorlatnak, amely a nyelv ösztönös használatára vonatkozik. Sok hiba tartozik ide: nagy területe ez az önmegtagadási gyakorlatoknak. Azonban korántsem egyformán mindenkinél. Vannak zárkózott természetek, akiknél az önmegtagadást éppen a beszédre kell vonatkoztatni.

A Szentírás maga is kiemeli a nyelv fegyelmezésének nagy jelentőségét. Leginkább Sz. Jakab levelében, ő mutat rá arra is, hogy milyen nehéz a nyelvet egészen megfegyelmezni. S nem vonakodik kijelenteni, hogy „Ha valaki szavában nem hibázik, az tökéletes férfiú, az féken tudja tartani egész testét is.“ (Jak. 3,2.)

Nagy műveltség és nagyértékű keresztény aszkézis a nyelvnek fegyelmezett és okos használata: a nyelvbeli hibák (fecsegés, hazugság, megszólás, rágalom, bántó stílus, stb.) elkerülése, majd pedig a kellő időben kimondott szó, az igazsághoz szokott tartalom, az emberszeretet szellemében tartott hang, a mondanivalókon átcsillanó becsületes szándék és jóakarat, és végül mindent összefoglalóan igazi keresztény szellem.

Kitűnő aszkézis, s hozzá a nagy és éles nyelvnek legfőbb orvossága a hallgatás. — Ez azonban nem azonos a mogorvasággal és szeretetlen szófukarsággal.

61