Szolgálat 7. (1970)

18. A keresztény aszkézis története

séget — a tisztaság elhatározásával, méginkább fogadalmával egyszerre az istenszeretet számára lesz lefoglalva az emberi szív, lélek és egész természet.

Ez ugyan nem azt jelenti, hogy az istenszeretetnek most már nyílt útja és nyert ügye van, hanem — talán így mondhatnám — elvileg megszilárdult a helyzete. Az ember elkötelezte magát kizárólag e szeretet felé.

És még valamit. A vértanúság a körülmények alakulásától függ. Egészen rendkívüli, ellenséges tényezők kellenek hozzá. Ezért esetleges dolog. Nem így a szüzesség. Ez a szabadakarat választásának tárgya. Gyakorolható végig az egész életen. Állapottá, életformává is tehető, és más hasonló szándékú lelkekkel együtt szilárd szervezetnek is alapul szolgálhat.

Mindkét tény: a vértanúság és szüzesség is belső kapcsolatban van Krisztus megváltó életáldozatával.

c) Nincs az első századokban az előbbi két ténnyel versenyző kiemelkedő gyakorlata a keresztény aszkézisnek. Vannak mégis egyéb igen jelentős tények.

Harmadik helyre tehető a szegénység.

Krisztus föltűnően gyakorolta, tanításában is hangsúlyozta, főleg pedig az öt szorosan követőknek első helyen ezt adta utasításul.

Alapvetőnek tekintették mindenkor a keresztény aszketizmusban. A legelső keresztények hamarosan gyakorolni kezdték azzal, hogy javaikat eladták és az összeget az apostolok rendelkezésére bocsátották, vagy nélkülözők segélyezésére. Kiemelkedőbb hivatások első ténye később is az anyagi javak gyökeres fölszámolása volt. Krisztus utasítása szerint rendesen a szegényeknek osztották szét.

A később kibontakozó testületi aszketikus életnek a szegénység lett a kerete, sőt fönntartója, megélhetési címe. (L. régi alszerpapszentelési szertartás elején. Ha szerzetes a szentelendő, „a szegénység megélhetési címére“ szentelik föl.)

d) Negyedik, igen jelentős terület: az engedelmesség. Krisztus fönséges példát adott erre is. Föltűnően hangsúlyozta is, hogy az ő eledele annak akarata, aki őt küldte. Élete minden ténye az engedelmesség vonalában volt.

Sz. Pál Krisztus engedelmességébe kapcsolja az egész megváltást. Krisztus engedelmességét pedig az ő mélységes alázata kivirágzásának, nagy gyümölcsének tartja. (Fii. 2,7-8.)

Kétségtelenül nagy dolog. Habár nem mindenkinek egyformán. Minél önállóbb szellemű lény valaki, s minél erősebb ösztönösség hajtja önakarata érvényesítésére, annál nehezebb számára. Érthető, hiszen a szabadakarat önkormányzatáról kell lemondania. A legértékesebb emberi tényről.

43