Szolgálat 7. (1970)

17. A keresztény aszkézis

17. A KERESZTÉNY ASZKÉZIS

Az előbbiek alapján világos előttünk, hogy a kereszténység megkerülhetetlen nagy ténye: a halálosan komolyan vett küzdelem a fönsé- ges célért, a végső győzelemért, vagyis az isteni életért, s a vele kapcsolatos emberi alapok, asszimiláló emberi értékek biztosításáért.

Alanyilag ezen fordul a keresztény élet kibontakozása vagy abba- maradása. Természetes tehát, hogy nagy gondot fordított rá mindenkor a kereszténység. Viszont, mivel az ösztönöknek nem hízelgő dologról van szó, az is érthető, hogy a még be nem tört embertermészet mindenkor rugdalózott ez ösztöke, tiltakozott ez iga ellen.

Amikor pedig a kereszténységre rátört az utolsó századok vallástalan áramlata, első helyen az aszkézist tették félre, csúfolták ki és rágalmazták meg, hogy lehetőleg mindenkinek elvegyék a kedvét annak gyakorlásától.

Részletesen foglalkozunk vele. Először is belső természetével.

1. Mi az aszkézis?

a) Szó és fogalom.

Profán eredet: Az aszkézis görög szó. Askein igéből ered, amelynek jelentése: kidolgozni, gyakorolni, gyakorlattal valamire alkalmassá tenni, valamely mesterséget, művészetet, főleg pedig atlétikát szorgalmas gyakorlással elsajátítani. A görögöknél az aszkézis szó többnyire az atlétikának fárasztó gyakorlását jelentette.

Az aszkézis szó keresztény használata.

A Szentírásban: az újszövetségben az askein ige csak egyszer fordul elő: Ap. cs. 24,16., ahol Sz. Pál mondja magáról: „. . . magam is törekszem, hogy feddhetetlen lelkiismeretem legyen mindenkor az Isten és emberek előtt."

Azonos jelentésű szavakat azonban gyakran használ leveleiben Sz. Pál. Ilyenek: „nekifeszülni“ (Fii. 3,13), „törtetni a célra, versenydíjra, pályabérre“ (Fii. 3,13-14), „bajvívásban küzdeni“ (I. Kor. 9,25), „törni magát, mint Krisztus jó katonája“ (II. Tim. 2,3), „megsanyargatni“ (I. Kor. 9,27), „tusakodni“ (Ef. 6,12), „harcolni“ (II. Tim. 4,7), „ököllel vívni“ (I. Kor. 9,26), „leigázni“ (I. Kor. 9,27). — Vagyis összehasonlítja Sz. Pál a keresztény élet gyakorlatait az atléták gyakorlataival. (A Korintus közelében lévő isztmoszi versenyek adták a gondolatot.) Majd önmaga kemény küzdelmeiről is tesz említést ismételten. Így: . . . „vívok, nemcsak úgy a levegőt verdesve, hanem megsanyargatom testemet és szolgaságba vetem ..." (I. Kor. 9,27).

37