Szolgálat 7. (1970)
13. A keresztény élet egysége
Ha ez a célgondolat uralkodik a keresztény élet egységében, akkor természetes, hogy az egység heterogén. Nem egyforma jogaik és kötelességeik, nem egyforma érvényesülési feladataik vannak az összetevőknek. Midének fölött áll az isteni (kegyelmi, természetfölötti) élet. Mint egy kúpnak a hegye, csúcsa. Onnan kell nézni és mérni mindent, s oda fut össze minden alsóbbrendűnek helyes teljesítménye. Ha a csúcs szilárdan áll, akkor állhat az alap akár árvízben is. Ha a csúcs élete hibátlan, akkor az alap akár haldokolhat is. Ha egy ember mindenét elvesztette ezen a földön, de megnyerte az isteni életet, akkor mindent megnyert és semmit sem veszített — mert abban a felső egyben mindent megtalál. Mérhetetlen vigasz ez a mi bűnre hajló életünk haj ócskájának sorsában. Az okos kormányosnak sok dolgot kell a tengerbe dobnia, hogy életét (az isteni életet) megmentse. Dobja csak bátran! Abban az életben mindent viszontlát — jobban és szebben, mint valaha voltak. Nem az Isten első terve, hogy a csúcs legyen ugyan rendben, az alapok pedig hadd vesszenek. Isten első terve az, hogy az alapok is síma sorssal örökre boldoguljanak. Ez a terv Ádámban tolódott el. De most csak azt akarjuk megérteni, hogy nem egyenrangú az összetevők értéke és szerepe az egységben sem. Az egység lényegesen a legfelső életért van; járulékosan a többiért. Ebből az a nagy gyakorlati igazság következik, hogy minél inkább elhatalmasodik a három alsóbb élet fölött a negyedik, annál értékesebb az egység — amint majd az örök életben maradéktalanul elhatalmasodik a három alsóbb fölött. S ezt egy csöppet sem fogja bánni egyik alsóbb élet sem. Érthető ebből, hogy annál keresztényibb egy élet, minél erőteljesebben menetel az egész ember, tehát hármas alsóbb élete is, az isteni felé, vagyis minél inkább szolgálja azt, és minél inkább elhatalmasodik az egész emberen az isteni élet. — Ezért van az, hogy a szemlélődő szerzetesrendek szerepét első helyre teszi az Egyház a tagok összes más életformája között. Ezt valahogyan ösztönösen mindenkor érezte a keveset gondolkodó ember is, mert igen hat rá a kegyelmies ember. Mai korban ez az élmény úgy alakult, hogy az egész embert óhajtják megnemesülve, életrevalóan, az emberszívnek megfelelően látni abban az egyéniségben, aki igazán Isten gyermeke. (Erről később bővebben.) Az egység természete azonban mindenkor realizmust követel. Ebben is fontos a legfelső élet egyeduralma, de igen fontos az életerők egyensúlya is. Vagyis a felsőbb cél érdekében az erőket rendben kell tartani s egymás segítségére beállítani. c) Az egység mértéke Minthogy a keresztény élet erőteljessége a legtöbb egyedben sok 22
