Szolgálat 6. (1970)
Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Mi a hit?
az emberek felismerhetik szavát. Nézzük az egész „keresztény jelenséget“ (le phénoméne chrétien — Teilhard), kezdve ószövetségi gyökereinél; feltornyosodva Jézus személyiségében, csodáiban, halálában, feltámadásában; folytatódva az Egyház szentjeiben, nagyjaiban, bűnösségében is örökre újraszülető titkos erejében. Ez az egész óriási mozgalom, melynek nincs párja az emberiség történelmében, azon a meggyőződésen alapszik, hogy Krisztusban maga a végtelen Isten szólt hozzánk és adta magát nekünk. Alig gondolható, hogy egy ennyi értéket és ennyi energiát szülő világmozgalom valami primitív tévedésen alapulna. Manapság nem divat a hit észszerűségéről beszélni, az apologetikának rossz híre van. Biztos, hogy egy túl egyszerű, túl magabiztos, túl veszekedő apologetikának ideje lejárt. De ez nem ment fel a kötelezettségtől, hogy kutassuk hitünk ésszerűségét. Már- csak hálából is az Isten iránt. Isten tudván kishitűségünket, szeretetből halmozott el bennünket szavának jeleivel. Egy lelkünk mélyében felvillanó puszta hívásra is hittel kellene odaadnunk magunkat Istennek, de Isten ismeri gyávaságunkat. Ezért szól hozzánk csodákkal és jelekkel, a „tanúk felhőjével“, akik láttak, hallottak és tapintották az Élet Igéjét. Persze ezek az isteni jelek nem lehetnek olyanok, melyek ellentmondanának a kinyilatkozat- tás lényegének. Isten a személyiségét nyilvánítja ki nekünk Krisztusban, és ez a személyiség hármas, önfeledt, odaadó, önzetlen szeretet. Ez az Isten, és ennek képmására kell alakulnia a krisztusi embernek. Ezért az Isten jelei nem lehetnek hatalmának fitogtatásai, nem lehetnek világi előnyök kecseg- tetései. „Kerestek, nem mert jelet láttatok, hanem mert ettetek és jóllaktatok“ (Jn 6,26). Csak annak lesz út a hithez a csoda, aki az örök szeretet hajnalhasadását látja meg bennük. Ezért, bár ésszerű a hit, a természetes emberi ész, akármennyi jelet is lát, saját erejével valóban hinni nem képes. 3. És ez hitünk harmadik tulajdonsága: a hit kegyelem. Hinni kegyelem. Az Isten, ki szólt hozzánk Krisztusban, maga villan fel lelkünk mélyén a Szentlélek fényével. Ráhangolja lelkünket az Isten húrjára. Megláttatja velünk Isten fényének ragyogását a keresztrefeszített Jézus elkínzott arcán. „Senki nem mondhatja: Krisztus az Úr, ha nem a Szentlélek által.“ Vagy ahogy oly szépen mondja az Orange-i zsinat, melyet az I. Vatikánum idéz: senki sem tud hinni, ha csak a Szentlélek kegyelme oda nem édesíti az isteni igazsághoz. Mint ahogy csak a jó ember tudja, mégpedig teljes biztonsággal, hogy mi a jó, úgy csak a Szentlélek tüzével áthatott szív tudja felfogni és meglátni az abszolút Isten tettét és szavát a Krisztus-történésben. Ezért erős a hit. Nincs benne semmi „talán", vagy „esetleg". Az ember hite nem húzza le az Isten önkinyilatkoztatását az emberi vélemények ingatag lápjába. Az „első igazság“, vagyis Isten pecsétjét üti ránk az Úr. Ez húz és irányít a hit felé, és megérezteti velünk, hogy akkor tesszük a helyeset és a jót, amikor feltétlen odaadással hiszünk. Amíg ez a kegyelem nincs megadva, hiába mondom valakinek, hogy higgyen. Nem képes rá. Balgaság neki. Szavaim csak külső zörejek, ha nincs ott, mint Ágoston mondta mindig, a 7
