Szolgálat 6. (1970)

Az egyház szava - A papnevelés „ratio fundamentalis“-a (Ismerteti Nagy F.)

fontosabb szerves egységük (90). A tanítás módszerébe bele kell olvasztani bizonyos számú professzori előadást, szemináriumokat és gyakorlatokat, irányított egyéni tanulást, konkrét problémákra vonatkozó tudományos kutatást (91). A könyvtárat szakemberek gondozására kell bízni (92). XVI) Szorosan vett lelkipásztori képzés (94-99). Ennek a képzésnek át kell fognia a lelkipásztorkodás összes főbb területeit (94) és a modern apostolkodás különböző formáit (95). Iskolaév alatt a gyakorlatokat óvatosan kell megválasztani (98), vakációra viszont kifejezett programot összeállítani (99). XVII) Továbbképzés a szeminárium után (100-101). Néhány példa ennek a képzésnek konkrét megvalósítására: lelkipásztori biennium, heti egy vagy két napot igénylő kurzusok, nyári kurzusok, egyhónapos „fejtágító“ kb. öt év lelkipásztorkodás után.

A papképzés komolyabb krízise már jóval a zsinat előtt megkezdődött, az utóbbi években pedig rohamosan elhatalmasodott. A teljesség és rendszeresség igénye nélkül szeretnénk néhány jellemző tünetet felsorolni: a hivatások száma fogyatkozóban, egyes helyeken pedig kiveszőben van; különböző országokban a püspökök meg az elöljárók nem akarták feladni a szemináriumok mesterkélt és egészségtelen zártságát; a tanítás anyaga és módszerei, a nevelés egésze nem tartott lépést a világ fejlődésével; nem voltunk felkészülve a növekvő tendenciát mutató késői hivatások felkarolására; a jómódú és elanyagiasodó, erősen érzéki légkörű, a technikai civilizációra beállított világ nehezen megmunkálható „nyersanyaggal“ táplálja a szemináriumokat; az Egyházban mindenütt fellépő újítási láz mindenféle szerencsés és szerencsétlen kezdeményezést produkált a papképzés terén is; egyes szélsőséges vélemények teljesen kilúgozzák a katolikus papság lényegét, és ezen a vonalon a szemináriumok létjogosultságát is tagadják.

Az új kerettörvény igyekszik világosságot és rendet teremteni a zavaros, forrongó helyzetben. A papképzés távlatait és kereteit a múlthoz képest gazdagon kiszélesíti; a lényeges elveket, a bevált módszereket megtartja és hangsúlyozza; az utóbbi évek számos kísérletezéséből, a profán oktatás és nevelés új eredményeiből feldolgozza mindazt, amit az egész Egyház számára szükséges vagy érdemes megtartani. Megszűnteti a múltban megkövetelt egyöntetűség káros kinövéseit, és lehetővé teszi, sőt szorgalmazza a papnevelés terén is a pluralizmust.

Érdemleges véleményt erről a ratio fundamentálisról majd azok mondhatnak, akiknek a különböző nemzetek számára konkrét papnevelési programmá kell feldolgozniok. Olvasás alapján úgy tűnik, hogy a kerettörvény szerzői jó munkát végeztek. Amint az minden törvénnyel lenni szokott, most is majd csak az érdekelt végrehajtók válthatják a holt betűt eleven életté.

65