Szolgálat 6. (1970)

Tanulmányok - Horváth Tibor: Szentségek és hit

ember találkozása értelmet kap, oly mértékben, hogy nélküle az Istennel való találkozás alig haladná meg Isten jelenlétének néma öntudatát, s így az Isten és ember közötti értelmes „társalgás“ alig jöhetne szóba.

A mondottak alapján a szentségek kiszolgáltatása egyértelmű lesz a hit növelésével és a hitigazságok mélyebb megértésével. így érthető, hogy miért is volt az ősegyházban az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása szorosan egybekapcsolva. Az igehirdetés elválasztása a szentségek kiszolgáltatásától a későbbi századokban a szentségek és a hit kapcsolatának helytelen felfogására vezethető vissza.

3) Krisztológiai szempontból a szentségek és a hit viszonya a feltámadt Krisztus eszkatológiai (végső) győzelmének új felismerését jelenti. A feltámadás felé tartó Egyházban élő hívő a szentségek vételének pillanatában találkozik a feltámadt Krisztussal. Ez a feltámadt Krisztussal való találkozás a hívő saját feltámadásának elővételezését is jelenti. Az elővételezett feltámadás fényében a feltámadás jelei egyre jobban megvilágosodnak a szentséget felvevő előtt, aki így egyre készebb lesz az Egyház evilági, múlandó arcán keresztül a megdicsőült Egyház arcvonásait is megpillantani. Ugyanakkor a feltámadt Krisztussal való kapcsolat felvétele következtében egyre jobban képes lesz Krisztus rávonatkozó gondolatának, érzéseinek, és vele kapcsolatos terveinek felfogására is. Az Egyház általános hivatásán belül saját személyes hivatása is sokkal öntudatosabb lesz. Krisztusnak hozzáintézett szavát s a benne kifejezett isteni akaratot felismerve és követve, a szentséget felvevő hívő egyre jobban Krisztus „szent“ hívőjévé válik.

4) Végül a szentháromságos kinyilatkoztatás értelmében a szentségek és a hit kapcsolata abban tűnik ki, hogy az előbbi szempontokban felismert szavak, akár általános (egyházi), akár személyi (krisztusi) vonatkozásban, mind valóban a Szentháromság szavaiként tűnnek fel a szentséget felvevő hívő lelkében. Az Egyház körében Krisztussal folytatott társalgás igazán Istennel való társalgás lesz. Az Egyház szava, mint ahogy Krisztus szava is, nem embernek, hanem Istennek szava lesz.

Az egyházi rend szentsége lehet példa arra, miképpen lesz a szentség Isten szavának hitben való kinyilatkoztatása. A pappá-szentelés valóban Isten kinyilatkoztatása (epifánia), melyben Isten hitbiztonsággal az Egyház tudtára adja, hogy ezt az érvényesen felszentelt papot ő maga, az Egyház élő Istene, papságra hívta. A szentség kiszolgáltatásának pillanatában Isten kinyilatkoztatja mind az Egyház, mind a felszentelendő személy számára, hogy Ő igazán hívja és papjául akarja ezt az embert. Mivel az egyházi rend a hivatás szentsége, a papszentelés végeredményben a megelőző isteni hívás megtestesülése, hittételszerű megpecsételése és tévedhetetlen kinyilatkoztatása.

44