Szolgálat 6. (1970)
Tanulmányok - Horváth Tibor: Szentségek és hit
pontból vizsgálja, könnyen arra a véleményre juthat, hogy tagadnia kell a szentségek létezését, mivel máskülönben úgy látszik, hogy az isteni kegyelemnek az emberi érdemektől való függetlenségét nem tudja biztosítani. Végeredményben ezen a tévedésen alapult Luthernek és a protestáns teológiának a katolikus szentségtannal szemben kifejtett ellenzéki magatartása. Amikor tehát az Egyház a szentségekhez való járuláskor elvárja a hívőktől a hit, remény és szeretet erényeinek felindítását, végeredményben nem kér mást, mint azt, hogy az ember tudatosan belássa a felveendő szentség értelmét: „Nem én, hanem egyedül Isten az én megváltóm, aki a szentség felvételének pillanatában valóra váltja bennem megváltói ígéretét“. Isten ugyanis csak akkor váltja valóra ígéretét, ha az ember az ő felhívására szabadon óhajtja és fogadja el az isteni megváltást. A szentségekhez való járulás az emberi szabadság kinyilvánítása, mellyel a hivő szabadon elfogadja Istennek az ember számára tett ígéretét. Mivel a szentség nemcsak az Isten, hanem az ember szabadságának is kifejezője, senkinek sem lehet a szentségeket kiszolgáltatni akarata ellenére. Az Isten örök érvényű szava mellett (ex opere operato) az ember szabad beleegyezésére (ex opere operantis) is szükség van. Mégis a szentségekben elért eredmény nem az ember, hanem Isten szavának erejével arányos. A szentségekben, mintegy előre megadott találkozási helyeken, Isten vár szüntelenül az emberre. Ha jön az ember, ha nem, ő állandóan vár. Ez az ára az egyszer s mindenkorra Krisztusban tett ígéretének. Ám a várás mégsem teher Számára, hiszen ez a várakozás nem tétlen semmittevés, hanem az ember állandó hívása, mely a szentségek felvételét mindig szükségszerűen megelőzi. A szentségek tulajdonképpen a megelőző isteni hívásnak megtestesülései, hittételszerű megpecsételései, és egyben tévedhetetlen kinyilatkoztatásai is. A szentségek felvételével újra nyilvánvaló lesz, hogy Isten szava nem tér vissza eredménytelenül az örök Igét végnélkül kimondóhoz. A szentségek és hit egymáshoz való viszonyának ez lényegében az antropológiai magyarázata. 2) Ekkléziológiai szempontból a szentségek és a hit közötti viszony nem annyira az isteni megváltás személyes megvalósulására, hanem az Egyház életének megélésére és szavának mélyebb megértésére irányul. A szentségek révén az Egyház valamiképpen belép a szentséget felvevőbe, hogy benne életét és működését teljesebb formában fejtse ki. Mivel a szentségek felvétele révén az Egyház egyesül a hívővel, az mintegy az Egyház szemével tudja szemlélni az Egyházat s fel tudja ismerni benne Istennek Krisztusban az emberiség számára adott szavát, külső megjelenési formáját. A hívő számára az Egyház valamiképpen az isteni kinyilatkoztatás mondanivalója, tartalma lesz. Benne az Isten és 43
