Szolgálat 6. (1970)
Halottaink - Orbán Péter (Széplaki) - Dr. Fenyvessy Jeromos OP (R.) - Dr. Hermann Egyed OPraem. (Confrater)
telepítéstörténet, falutörténet, közigazgatástörténet, iskola- és ulébániatörténet. Tervének meghiúsulása annál is inkább sajnálatraméltó, mert legerősebb oldala már tanítórendi teológiai tanár korában is a módszeres tudományos munkára nevelés, a tudósképzés volt. Mesterien értett ahhoz, hogyan kell a hallgatókat rávezetni egy-egy téma igényes, módszeres, tudományos alaposságú feldolgozására, kezdve a témakiválasztáson, anyaggyűjtésen, stb. át a végső kidolgozásig. Amikor a háború 1944 őszén Szegedet is elérte, az egyetem tanári karának legnagyobb része, élén a rektorral, elmenekült. Hermann Egyed öt társával együtt helyén maradt, és mint annak a karnak a dékánja, amely a rektort adta, átvette az egyetem vezetését. Nagy nehézségekkel kellett megküzdeniök: az előadói kar kiegészítése, a személyzet fizetésének előteremtése stb. Ugyanez időben a szovjet hadsereg kérésére a többi intézmény vezetőivel együtt ő is aláírt két röpiratot, amelyek példányait repülőgépről terjesztették. Az egyikben cáfolták azt a rémhírt, hogy az oroszok az egész szegedi ifjúságot a Szovjetunióba deportálták, a másikban a főváros lakosságát szólították fel, hogy adja föl a céltalan ellenállást. A Szálasi-kormány ezekért a röpcédulákért az összes aláírót in effigie halálra ítélte. Sorsfordulók idején kétszeresen nehéz egy történettudományi katedrán úgy helytállni, hogy az ember az igényeket is kielégítse és elveihez is hú maradjon. Hermann Egyed hatalmas testében szelíd, embertársaihoz alkalmazkodó, tapintatos lélek lakott. Világnézeti és tudományos meggyőződéséhez azonban megalkuvás nélkül ragaszkodott. Kétségtelenül másképp alakult volna élete folyása, ha annak idején a kultusz- miniszter elfogadja a hittudományi kar jelölését az egyháztörténelmi tanszékre. Ez a tanszék érdeklődési körének és felkészültségének is jobban megfelelt volna. Még mint a budapesti hittudományi kar magántanára az egyetem 300 éves jubileumára megírta a hittudományi kar történetét 1635 — 1970-ig. Legnagyobb alkotása azonban: megírta a katolikus Egyház történetét Magyarországon a legrégibb időktől a legújabbakig. Ez a hatalmas, kb. hatvan ív terjedelmű munka, élete főműve, sajnos mindmáig kéziratban maradt, pedig nagy hiányt pótolna. 1949 tavaszán nyugdíjazták. Az 1949-50. tanévben a csak egy évig fennálló katolikus tanárképzőben a magyar történelem előadója lett, szerzetesrendjének feloszlatása után pedig Veszprémbe került kisegítő lelkésznek és püspöki levéltárosnak. Egészségi állapota azonban hazaszólította a szülői házba. Itt élt kereken két évtizedet könyvei és jegyzetei között, kiegészítve és végső formába öntve magyar egyház- történetét, megjelentetve még itt-ott egy-egy cikkét Kisegített a lelkipásztorkodásban, és amíg egészségi állapota engedte, éveken keresztül vállalta az egyházközségi pénztár kezelését és a pénzbeszedői állást. Sosem panaszkodott, sosem zúgolódott. Nem érezte magát szerencsétlennek. Nem tartozott az ún. sérült lelkek közé. Kiegyensúlyozott lélekkel, töretlenül megőrizve kedélyét, humorérzékét viselte sorsát, egészségének lassú romlását. (Érszűkület támadta meg a lábát.) A szíve ölte meg. Váratlanul. Virágvasárnap, márc. 22-én reggel 3/4 6-kor, miséjének elvégzése után holtan találta szobájában áldozatos lelkű húga, aki gondozta két évtizeden át. Ugyanabban a házban, talán éppen ugyanabban a szobában halt meg, ahol született. Szülőfalujának templomában, ahol első miséjét mondotta, ravatalozták fél. Márc. 24-én temette Cserháti József pécsi megyéspüspök. A búcsúbeszédet Bezedeki Márton palotabozsoki plébános mondotta. Utolsó útjára szülőfalujának hívei kísérték nagyszámú környékbeli papsággal együtt. Szerették a bátaszékiek, ő is őket. A budapesti egyetem bölcsészeti karán doktori értekezését a bátaszéki népről és népdalairól írta. Ezen kívül is írt róluk és kutatta történetüket. És most ott porlad a bátaszéki temetőben, szülei, nagyszülei mellett. De csak a teste. Hiszen „az igazak . . . örökké élnek, és jutalmuk az Úrnál vagyon“. (Bölcs. 5, 16) Confrater 100
