Szolgálat 5. (1970)

Könyvszemle - Papköltők (Sz. F.)

másunk, hogy amolyan sziporkázó tűzijátékról van szó. Bölcs aforizmák René Char modorában (persze, nem a francia költő hideg metafizikája ez, hanem inkább a római „dolce far mente" hanyag derűje); néha Juhász Ferenc tobzódása és bizarr képkapcsolásai vagy Weöres Sándor bűvészi szójátékai villannak fel előttünk. A rokoní- tás — gondolom — nem erőltetett; és mindenképpen megtisztelő. Tűz Tamást lehet a legjobb mai költőkhöz mérni. Legújabb kötete (Tükörben játszik a kéz, Róma, 1970, 224 lap) részben a két évvel ezelőtt megjelent verskötet (Elraboltam Európát, Amerikai Magyar (rók, Los Angeles-Chicago, 1968, 240 lap) tematikáját, stílusát folytatja. Ha a „Kenyér és bor" (1950-1956) c. ciklust — szép válogatás régebbi verseiből — nem csatolta volna a kötet elejéhez, az új versekből nem igen derülne ki, hogy szerzőjük pap. Benyomásunk az, hogy a költő a keresés, a formabontás és az új hangvétel stádiumában van. Már régebbi verseiben is ő volt egyike azoknak a költőinknek, akik szakítani akartak a nagy „carmen saeculare“-vel, a szimbolizmussal,, amely nálunk a nyugatosok utolsó képviselőivel a mai napig továbbél, amikor Nyugaton már a szürrealizmuson is túlvannak. Es persze nem jelenti azt, hogy az új izmusokkal nagyobbat alkotnak, mint a hagyományos szimbolizmussal. „Teremtő kaméleon": írta Tűz nemrég Weöres Sándorról. Ez jórészt a delelőt tartó Tűz Tamásra is áll. Mostani programját ilyenformán fogalmazta meg a Hazárdjáték c. ciklus egyik prózaversében: „Egyszerűen, ahogy volt, papírra vetni, mi történt hajnalhasadástól napnyugtáig, estétől virradatig, míg egy csillag hullája visszahanyatlik a teremtéselőtti temetők árkába, mert eljön majd az idő, amikor a napihírek közé kell becsempészni a költészetet, hogy az olvasó gyanútlanul kapja be a szépséget, mint a hal a horgot". — „A líra meghal" — énekelte már a két háború között Babits. E jóslat teljesedésbe megy. A líra elhal és néma lesz a kor. Ha pedig a költők nem figyelmeztetnek az ősi és mindig új Szépségre, a technikai civilizáció „szép új világáéban gép, vagy legfeljebb termelő és fogyasztó élőlény lesz az ember. Tűz Tamás játszadozva, ironizálva és szorongva a világban még fellelhető szépségekre hívja fel a figyelmet. Ez is egyik hivatása a papköltőnek.

A harmadik költő, akiről meg akarunk emlékezni: Békés Gellért. Bár három szép verssel bemutatkozott már Cs. Szabó antológiájában is, P. Békést inkább mint az Újszövetség remek fordítóját, szerkesztőt és tanárt ismertük. 1968-ban kiadott kis versgyűjteménye (Sorsom az Isten, Harmincöt év verseiből, Róma, 1968, 74 lap, Prokop Péter fedőlaptervével és rajzaival) azonban arról tanúskodik, hogy az ihlet ritka pillanataiban a lírai vallomáshoz folyamodik. A régi költemények egyrésze a szokványos vallásos versek stílusában íródott. De a fiatal Békésnél is megfigyelhető a mesteri forma. Néhány („A te lelked is Mária“, „Karácsony kegyelme“) ezek közül is figyelemre méltó. A „Sorsom az Isten“ és az „Extazis cosmica" c. ciklusok pár költeménye pedig vallásos líránk legszebb darabjai közé sorolandó („Forrást nyitottál", „Gyümölcsoltó", „Nyírfa-látomás"). Az érett férfikor magányos vívódásai lírai vallomásban szakadnak fel: a papköltő végleg Istenre bízza sorsát és Máriának ajánlja „másnak termő magányát".

Sz. F.

91