Szolgálat 5. (1970)
Tanulmányok - r a.: Az elsőáldozás új rendje Németországban
zást kötelezően előírni mindazok számára, akik értelmüket használni tudják, A gyermekek azonban ekkor még kb 7 éves korukban mentek először áldozni; Szent Erzsébet pl. 5 éves korában. A 15. századtól kezdve terjedt el az a felfogás, hogy a gyermekek csak 10 éves koruk után válnak olyan értelmessé, hogy a szentségekhez járulhassanak. Eddig az időig azonban természetes volt, hogy a szülők maguk nevelték otthon vallásossá gyermekeiket, a szentáldozásra is ők készítették elő. Erre a kötelességükre szentbeszédekben gyakran figyelmeztették is a szülőket, ünnepélyes elsőáldozás, főleg csoportosan, nem volt szokásban. A reformáció korában, tévtanoktól félve, a lelkészek és tanítók a szülőktől lassan átvették az elsőáldozási oktatást. Ennek következménye a gyermekek csoportos előkészítése, és a közös, ünnepélyes elsőáldozás volt, bár ez utóbbi ellen a szülők kezdetben hevesen tiltakoztak. Újabb változást jelentettek a janzenista tanok. A gyermekektől komoly vallásos életet, buzgó előkészületet követeltek meg. A felvilágosodás korában pedagógiai okokból, — ti. hogy a gyermekek ne maradjanak ki előbb az iskolából, — összekapcsolták az elsőáldozást a vizsganappal, és csak az elemi elvégzése után, 12-14 éves korban engedték Németországban a gyermekeket az első szentáldozáshoz, bár ezek ellen az állami rendelkezések ellen számos püspök felszólalt. A századforduló körüli megújulási mozgalmat X. Pius segítette győzelemre a Szentségek kongregációjának 1910. aug. 15.-én kiadott „Quam singulari“ dekrétumával, amely már 7 éves, vagy fiatalabb gyerinekeknek is megengedi a szentáldozást. A gyakorlati megvalósítás azonban országonként változott. Franciaországban pl., ahol nincs kötelező iskolai hitoktatás, a gyermekek legnagyobb része csak 12 éves korában mehet ünnepélyes közös elsőáldozáshoz, ha előzőleg éveken keresztül résztvett a templomi hitoktatáson. Az eredmény: a gyermekek 50-80 %-a az intenzív előkészület és az ünnepélyes elsőáldozás után nem megy többé templomba. Németországban először az 5., majd 4. később 3. elemiben vezették a gyermekeket első áldozáshoz, A legutóbbi időben Északnémetországban a 2. elemi, Délnémetországban a 3. elemi volt a határidő. A jólét azonban káros szokásokat hozott magával: az elsőáldozás valóságos ruha- és díszgyertyabemutatóvá vált; a gyermekek már napokkal előbb lázas izgalomban voltak, mert messze vidékről érkeztek rokonok látogatóba „életük legszebb napjára", elhalmozták őket a legdrágább játékokkal, ajándékokkal, a templomokban fényképeztek és filmeztek, úgy hogy a gyermek lelkében nem a szentáldozás, hanem az izgalom, az ünnepélyes keretek és az ajándékok váltak élménnyé. Figyelmük teljesen elterelődött a lényegről. Az intenzív előkészítés után az iskolai oktatás és a lelkipásztori munka sem tett sokat a gyermekek eucharisztikus életének továbbfejlesztésére, és csak nagyon kevés családban törődtek vele, hiszen a hitoktatás az iskola feladata lett. 57
