Szolgálat 4. (1969)

Tanulmányok - András Imre: A vallásgyakorlat mai krízise és megújulásának iránya

szerepet játszik. A társadalomtudományból és társadalomlélektanból kölcsönzött új szempontok megkönnyítették az emberek vallásos viselkedésének megértését. Egészen más szempontok játszanak szerepet a vallásgyakorlatban, ha pl. férfiről vagy nőről van szó, ha munkás, földműves. háziasszony, értelmiségi az illető, ha kora szerint gyermek, felnőtt vagy idősebb, ha városban vagy faluhelyen lakik (és még sorolhatnék a fontos megkülönböztetéseket). A kutatások azt is bebizonyították, hogy a vallásgyakorlat elhanyagolásának nem egyedül az az oka, hogy valaki hanyag és nem hallgat a lelkiismerete szavára. Legtöbbször egyszerűen az élet „adottságai“ elegendő magyarázatul szolgálnak a vallásgyakorlat helyzetére. Az ember — szabad akarata ellenére — úgy van a vallásgyakorlattal, mint a növény az időjárással. A klíma erősen befolyásolja életműködését. A vallásgyakorlatnak a „klímája“ a társa, dalmi környezet. A közösséggel szemben természetesen lehet az ember ellenálló, „non conformis“ egészen a hősiességig — amíg egy-egy cselekedetről van szó. De az ütközést, a társadalommal való szembekerülést kevesen bírják elviselni, mint életformát. Hagyományos morálisunk is beszél „magnum incommoduméroTCnagy nehézségről) és „moraliter impossibilis“ (erkölcsileg lehetetlen) esetről, melyben bizonyos törvények megtartása alól felmentve érezhetjük magunkat. Rahner felemlíti a „soziale Herzenshärte“ (az erkölcsi érzék társadalmi elferdülésé- nek) esetét2, amikor pl. az elvált és második házásságában boldogan élő személynek nem róható fel törvényellenes életállapota, erkölcsileg sem, azért, mert a társadalom az ilyet magátólértetődőnek veszi.

A vallásgyakorlat „klímájáéról szerzett ismerteinknek nagy jelentősége van a gyakorlati lelkipásztorkodásban. Nyilvánvalóan nem elégséges ma a híveket egyéni lelkivezetésben részesíteni, életszabályokra, ájtatossági formákra nevelni. A „hívek“ nagy része ma nem jár templomba. Mélységesen elhibázott taktika lenne ilyenkor a templomba jövő hívek előtt hangoztatni a távolmaradottak hanyagságát, panaszkodni azért, hogy a közösség egy része nem teljesíti vallásos kötelességét. Ha a kötelességmulasztóknak jobban utánanéz a lelkipásztor, úgy találhatja, hogy kötelesség-„mulasztáséról nem lehet beszélni, mert a távolmaradók ilyen kötelességet nem ismernek, ők szellemileg már elhagyták az egyházat. A lelkek állapotáért (status animarum) felelős lelki- pásztor azonban sajnos sokszor sötétben tapogatózik a lelkipásztori problémák okait illetően, mert nem ismeri a társadalmi és lélektani feltételeket, melyben hívei élnek. S a helyzetfelméréshez hiányzik a felkészültsége is. Emiatt aztán hatástalan marad sok jószándékú munkája.

10