Szolgálat 3. (1969)

Teremtés és fejlődés - Technika

juk a jövőt, biztonságban vagyunk. Ez a meggyőződés az a pont, ahol az új ember a ^messzebbre hatol be a metafizika és a vallás világába.

Az újonnan feltörekvő világérzésnek ez a — szükségszerűen hézagos — felvázolása semmiképpen sem rajzolja meg az ember „ideális“ típusát. Ennek az embernek egyik-másik tulajdonsága idegen- szerűen hat ránk, sőt úgy tűnik, egyikben-másikban teljesen elsikkad az emberi lényeg. Ugyanakkor azonban a kereszténynek ebben a technikai áttörésben Istennek a mi korunk számára adott kegyelmét kell látnia. A kegyelem pedig mindig megvalósítandó feladatot is jelent.

úgy tűnik, hogy az újonnan létrejövő embertípus abban látja életének célját, hogy átalakítsa, átformálja a világot, sőt, hogy megteremtse ezt a világot a maga végleges formájában. Mindenütt azt látja, hogy a világ tökéletlen bár, de tökéletesíthető. Meg akarja szelídíteni a kozmoszt és így egy fenyegetően ránknehezedő világban otthont és hazát akar teremteni, meg akarja „nyitni“ a világot, alávetni az emberiségnek; olyan világot óhajt teremteni, amely az embernek lehetővé teszi, hogy új ember legyen, hogy a világot olyan hellyé alakítsa át, ahol lehetséges lesz majd emberi módon élni. S ez nemcsak emberi feladat: megfelel Isten szándékainak is.

A filippiekhez küldött levélben Szent Pál így írja le a keresztények várakozását: „Onnan várjuk az Üdvözítőt is: az Űr Jézus Krisztust. Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez“. A Jelenések Könyvének végén pedig Krisztus így szól: „íme, mindeneket megújítok“. Az üdvösségtörténet végén tehát egy teljesen megváltozott világ, Krisztus teljessége áll: az emberi lényekből felépített és a megdicsőült világtól körülvett Krisztus. Az egyházatyák fáradhatatlanul írják le ezt az átalakulást, átformálást, a mi világunk átváltozását és megújítását. Milyen viszonyban áll most már a világnak végső átalakulása — a mennyország, vagyis az Isten-közvetlenség világa — a mai univerzummal, melynek átalakításán az ember éppen fáradozik?

A teremtés és az átváltozás Isten számára egyetlen egészet jelent. A véglegesen megteremtett világ egyben az átalakított világ is. A „mindeneket megújító Krisztus“ nem dobja el magától kezünk alkotásait, hanem megfényesítve a véglegesség szférájába emeli őket. Az „új ember“ tehát különösen közel érezheti magát Krisztushoz. Eszköz Isten kezében, a világ átalakításának nagy művében. Ezt megtapasztalni, vagyis megérezni földi alkotásaink isteni-végső dimenzióit: ez a mai idők nagy kegyelme!

82