Szolgálat 3. (1969)

A jövö ígéretének jelei

A JÖVŐ ÍGÉRETÉNEK jelei

Valami új van ma születőben a kereszténységben. A változás erői mutatkoznak. Olyan alapvető áramlások figyelhetők meg, amelyek azt mutatják, hogy hitünk képes a „holnap emberét“ is megragadni. XXIII. János pápa a Zsinat megnyitásakor azt követelte: „Az igazság megalapozásában és a lelkiismeret képzésében egy lépést kell tennünk előre. Egy lépést, amely szorosan alkalmazkodik az áthagyományozott tanhoz, de amely a modern gondolkodás kifejezéseivel dolgozza át és magyarázza meg az áthagyományozott tanítást“. Lehet, hogy ez a követelmény sokak számára kellemetlen, sőt elidegenítő. A keresztény azonban nem azért tesz valamit, mert kellemes vagy kellemetlen, mert tetszik neki vagy mert nem tetszik, hanem azért, mert a történelem alakulásából mintegy „Isten lépteit“ véli hallani, az űréit, akit feltétlenül követnie kell. De alkalmas-e a mi hitünk arra, hogy ennek az „új ember“-nek lelki otthont nyújtson? A következőkben ennek a „holnap keresztényé“-nek néhány jellemvonását szeretnők felvázolni. Nem szándékunk azonban az, hogy ennél a felsorolásnál teljességre törekedjünk, sem pedig a rendszeres tárgyalás.

Az intelligenciára való kötelezettség. Korunk világnézeti és társadalmi krízisei a mai katolikus gondolkodókra is ráütik bélyegüket. A teológus ma ismét kereső emberré lett. űj problémákkal kell megküzdenie és közben tapasztalnia kell hogy a kinyilatkozatott igazságokat is új formába lehet önteni. Ez a gondolati beállítottság nem újdonsághajhászásból, vagy az újításra való feltétlen törekvésből született. Mások kényszerítették a kereszténységet arra, hogy új kérdésekre keressen feleletet . Itt a modernségre való törekvés egyáltalán nem, vagy csak igen kevés szerepet játszott. Hogy Isten jobban kedveli az „ostobákat“, azt csak az ostobák hiszik. Szellemi esetlenség, a beszélgető társ meg nem értése, az általános műveltség hiánya még nem jele annak, hogy valaki katolikus. Egy kereszténynek pl. nem az a feladata, hogy más keresztények hibáira alibit keressen. Semmiképpen sem szabad elsajátítania azt a nyakatekert készséget, amely minden kérdésre, minden ellenérvre — mindenfajta elmélyedés és megfontolás nélkül — „kész“ választ tud adni. Azok, akik igazán hisznek, tudják, milyen nehezen oldhatók meg a lét végső kérdései. Mire való tehát az a törekvés, amely mindent meg akar „magyarázni“, sőt mindent „jóra“ akar magyarázni?! XIII. Leo egyszer azt mondta: „Istennek nincsen szüksége a mi hazugságainkra!“ Az intelligencia erénye a gondolkodás

63