Szolgálat 3. (1969)
Jövőbenézés - Az élet eredete és célja
AZ ÉLET EREDETE ÉS CÉLJA Az ember „jövő felé irányuló lény“. Az emberréválás folyamata még nincs lezárva. Az ember — biológiai és szellemi fejlődésének szempontjából egyaránt — még csak kibontakozásának elején áll. A természettudósok szinte beláthatatlan jövőt Ígérnek további fejlődésének. A paleontológusoknál egy közepes nagyságú zoológiái faj valószínű életideje 50 évmillió. Ez a egyetlen adat elegendő annak megmutatására, milyen óriási feladatokkal kell a mai embernek megküzdenie, ha saját jövőjével boldogulni akar. Van valami nagyszerű, de egyben félelmetes is ebben a gondolatban: egy fejlődés elején állni, egy olyan jövő felé haladni, amelynek veszélyeit és lehetőségeit mégcsak nem is sejtjük. Ma új tudomány van születőben: a jövőt kutató tudomány. Ennek a tudománynak keresztény szellemben való kifejtése a keresztény gondolkodónak egyik legnagyobb feladata. A keresztény ember előtt egy abszolút jövő ígérete áll: a „mennyország“. A mai keresztény elsősorban a mennyországról szeretne emberileg elfogadhatót hallani. Sajnos ismét és ismét meg kell állapítanunk, hogy dogmatikánk legunalmasabb és legszíntelenebb fejezetei éppen azok, amelyek a mennyországról szólnak. Ha jómagam a mennyországról — tulajdonképpeni jövőnkről — szentbeszédet szeretnék készíteni, a marxista Ernst Bloch „Prinzip Hoffnung“ („A reménység elve“) c. könyvét veszem kezembe. Ebben a könyvben bámulatosan pontos elemzés található arról, mi is az, ami bennünket ennek az abszolút jövőnek irányába hajt. Ok arra, hogy a keresztény gondolkodók szégyenkezzenek. Hiszen legfontosabb — és legkeresztényibb — feladatunknak kellene tekintenünk, hogy eszmeileg is tanúságot tegyünk a mennyország létezéséről; arról a mennyországról, amelyet nemcsak elvont fogalmak segítségével tudunk megsejtetni, hanem amelyet minden nap, sőt minden órában folytonosan megtapasztalhatunk élményeink mélyén. Ha ma valóban becsületesen, vagyis emberi tapasztalatunkból kiindulva, beszélünk a mennyországról, az emberek önkéntelenül felfigyelnek. Bloch reménység-filozófiája — gazdag kutatási anyagával — rádöbbenti a keresztény gondolkodót arra, milyen keveset és mennyire „vérszegényen“ beszélünk arról a mennyországról, amely tulajdonképpen máris áthatja a jelenlegi világot. Ez a tény elegendő anyagot nyújthatna a keresztény gondolkodóknak a lelkiismeretvizsgálatra. Hiszen a „reménység elve“ sokkal inkább van beleégetve a mi testünkbe, mint minden más emberébe. De nem lett-e divat nálunk nagy szavakat mondani 9
