Szolgálat 2. (1969)
Tanulmányok - Békés Gellért: Az ige szolgálatában
tett eszköze lesz az isteni közlésnek, s a kettő egymást kölcsönösen kiegészítő benső kapcsolatban határozza meg az isteni kinyilatkoztatás emberi jellegét. 3. Isten önközlése történeti jellegú Az isteni kinyilatkoztatásnak azonban nem volna igazán emberi jellege, ha nem az emberi történet folyamatában jelennék meg. Az emberi események, tettek és szavak, amelyek által Isten közli önmagát, nyilván nem elszigetelten, összefüggés nélkül, szinte csak alkalomszerűen történnek meg vagy hangzanak el, hanem folymatosan s egymással szerves összefüggésben. Isten evilági megnyilatkozása tervszerű: pontosan felismerhető kezdete és meghatározott végső célja van, s ezért kiindulópontjától beteljesedéséig belsőleg összefüggő és fokozatosan kibontakozó egységet, szerves történeti folyamatot alkot. Ez a folyamatosan kibontakozó belső egység a történés folyamatának egy-egy szakaszában nyilván nem ismerhető fel világosan, de amikor egy-egy jelentősebb szakasz befejeződött, a kinyilatkoztatás további fejlődése során az előző szakasz jelentése és folytatólagossága érthetővé válik. Erre a legjobb példa az ószövetség a maga teljes egészében, amely — Szent Ágoston szavai szerint — már magában rejti ugyan az újszövetséget, de belső egysége és teljes értelme csak az újszövetségben válik nyilvánvalóvá. Istennek ezt az emberi történetben folyamatosan megnyilvánuló célirányos kinyilatkozását az üdvösség történetének nevezzük. Az üdvösség története voltaképpen már az ember teremtésével kezdődik. Amint a Rómaiakhoz írt levélre hivatkozva a zsinati rendelkezés is hangsúlyozza, Isten a világ teremtésével és fönntartásával szüntelenül „tanúságot tesz az emberek előtt önmagáról" (3. pont), mivel „ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta művei alapján értelemmel fölismerhetők". (Róm 1,20; vö. 6. pont) Ez a teremtett világban történő isteni megnyilatkozás nemcsak valami keveseknek való, elvont bölcseleti istenismeret tárgyi alapja, hanem Isten konkrét fölismerésének forrása, amiből — még ha primitiv formában is — az emberiség történetének hajnalától kezdve mindmáig minden vallási igény, istenkeresés és üdvösségvágy származik. S a biblia kultúrkörén kívül kialakult nagy vallások tanúsága szerint az ember ezen isteni megnyilatkozás alapján — még ha szellemi fejletlenségéhez mérten tudatlanságának és erkölcsi gyöngeségének számtalan tévedésével és torzításával össze is keverte — mégis csak eljutott Isten transzcendens üdvözítő létének bizonyosfokú fölismerésére. Ilyen értelemben mondja a nem-keresztény vallásokról szóló zsinati nyilatkozat 2. pontjában: „Az ókortól fogva mindmáig valamiképpen megérezték a népek azt a rejtélyes erőt, amely ott van a természet folyamataiban és az emberi élet eseményeiben. Néha még a legfelsőbbrendű isteni Lényt, vagy akár Atyánkat is felismerték. Ez a megérzés, illetve fölismerés bensőséges vallási érzéssel tölti el életüket ... A katolikus egyház semmit el nem vet 7
