Szolgálat 2. (1969)
Tanulmányok - Békés Gellért: Az ige szolgálatában
Mindebből nyilvánvaló, hogy — a zsinat szerint — kinyilatkoztatásában az Isten nem személyétől független, vallási és erkölcsi igazságokat és parancsokat tanít, hanem teremtménye iránt való személyes szeretetből önmagát közli vele, és üdvözítő akaratát nyilvánítja ki neki. Ezzel az önközlésével Isten a tulajdon életében való részesedést és közösséget ajánlja föl az embernek, ami maga az üdvösség. 2. Isten emberi módon közli magát. Am, a kinyilatkoztatásnak ez a legveleje, hogy Isten önmagát közli az ember üdvözítésére, önmagában még semmit sem mond arról, hogy hogyan közli magát Isten az emberrel. Nyilvánvaló, hogy ez a közlés nem történhet másként, mint természetünknek megfelelően, emberi módon, különben az ember nem volna képes fölfogni azt. Valóban így is történt. Isten az emberi élet valóságában: eseményeiben, tetteiben, szavaiban nyilatkozott meg. Az isteni kinyilatkoztatás egyúttal sajátosan emberi is. Kérdés azonban, mi a kritériuma ennek az emberi formákban megjelenő isteni kinyilatkoztatásnak? Miképpen ismerhető fel az emberi események mozgalmas és tarka szőttesében az önmagát kinyilatkoztató isteni szándék? S ha felismerhető, hogyan fejthető meg, hogy voltaképpen mit akar mondani az emberi világban megnyilvánuló Isten? Kétségtelen, hogy az isteni megnyilvánulás többnyire rendkívüli, csodásnak számító eseményekben történik. De ugyanakkor igaz az is, hogy ezek az események, természeti jelenségek vagy történeti tények, bármennyire is rendkívüliek, végeredményben az ember világában folynak le, s ezért semmi sem teszi szükségessé azt, hogy önmagukban egyértelműen isteni megnyilvánulásoknak tekintsük őket. Ami itt döntő, az pontosan az eseményt értelmező isteni ige, vagyis az Isten által sugalmazott prófétai, krisztusi, vagy apostoli szó. Ez a szó az, amely az emberi eseményben rámutat az isteni megnyilvánulásra, és azt is kijelenti, hogy e megnyilvánulással mit akart közölni velünk az Isten. Klasszikus példa erre a zsidó nép kivezetése Egyiptomból, amely, prófétai értelmezésben Isten kiválasztó, megszabadító és üdvözítő szereteté- nek kifejezése. Tény az, hogy tettek és szavak, események és azok prófétai értelmezése elválaszthatatlanok egymástól az isteni kinyilatkoztatásban. A zsinati rendelkezés ezt így fejezi ki: „A kinyilatkoztatás eseményekben és hozzájuk bensőleg kapcsolódó szavakban bontakozik ki. Istennek az üdvösség történetében müveit cselekedetei kinyilvánítják és megerősítik a tanítást és a szavakkal kifejezett valóságokat. A szavak viszont a tetteket hirdetik, és a bennük rejlő titkot világítják meg." (2. pont) Szavak és tettek tehát kölcsönösen kiegészítik egymást az isteni kinyilatkoztatásban: az emberi szóban közölt isteni ige Isten tetteit hirdeti és magyarázza, az emberi eseményekben megnyilvánuló isteni tettek viszont a valóság jellegét és súlyát adják Isten igéjének. így tehát mindkettő: emberi szó és 6
