Szolgálat 2. (1969)

Tanulmányok - Norbert Lohfink: A szentírás megértése

Ozeás próféta Izrael pusztában töltött idejét „az első szerelem" korának értelmezi Isten és az ő népe között, Ezekiel viszont ebben a korban már Izrael egész nyakas- ságát és gonoszságát fölismeri Istennel szemben. Éppen az ilyen megfigyelések mutatják, hogy mindig újból meg kellett küzdeni Isten alapvető üdvtörténeti cselekedeteinek megértéséért. Isten a Szentírásban nem összefoglalható zárószót adott nekünk, hanem magának ennek a küszködésnek a jegyzőkönyve az ö szava.

9. A könyvek szerzői manapság szerzői funkcióik egy részét leadják a „kiadónak". A „kiadó" hasznothozó vállalkozást csinál a könyvből, de e célból gyakran bizonyos jogának kell lennie belenyúlni a mű megformálásába. Az ilyen kiadói belenyúlások példái: a szöveg átdolgozása, grafikus alakítás és illusztrálás (ezzel bizonyos dolgok előtérbe kerülhetnek), egy folyóiratban vagy egy bizonyos sorozatban való leközlés (ennek iránya és közönsége is uj hangsúlyt adhat a műnek). Ezek a folyamatok ugyan másodlagosak a kézirat megfogalmazásához képest, de félreismerhetetlen, hogy ezek is hozzájárulnak a könyv értelmének meghatározásához, és így valójában ezek is szerzői tevékenységek. Ez a megfontolás fontos a Biblia szavának emberi jellegére vonatkozó elmélkedésünkhöz. Mert a Szentírásban minden emberi szerzői tevékenységet isteni ihletettségünek kell tekintenünk. Azért a Biblia közös isteni és emberi megalkotásának végső eleme: a bibliai könyveknek emberek által történő összeállítása azzá az egységes gyűjteménnyé, amelyet „Szentírás"-nak nevezünk és amely újólag meghatározza az egyes könyvek értelmét.

Valóban, a bibliai könyveknek az un. „kánoniban való összeállítása sok esetben újból meghatározza értelmüket. A kánonképződés már az Ószövetségben végbement különböző lépésekben, majd végső lépés gyanánt következett az Újszövetség hozzáfűzése. Minden lépés tekintélyektől származott. Ha azonban az azelőtt különálló könyveket egy ószövetségi vagy ősegyházi tekintély összefűzi, az immár az istentiszteletben alkalmazandó szent könyvek gyűjteményévé, akkor ezt abban a hiedelemben teszi, hogy a különböző könyvek végső soron nem mondanak ellent egymásnak, és az egyik könyv kijelentéseit — amelyeket önmagukban talán másféleképpen lehetne értelmezni — mostantól fogva úgy kell érteni, amint a szent könyvek egész gyűjteménye többi helyeinek világánál megmutatkozik.

Hogy ezt világossabbá tegyük, gondoljunk olyanféle megjegyzésekre, amelyeket egyes könyvek későbbi kiadásainak előszavában olvashatunk: „Időközben ugyanerről a témáról itt meg itt újból nyilatkoztam. Kérem, értelmezzék ezt a könyvet ezeknek az új megfontolásoknak a világánál." Az Ó- és Újszövetség összetűzése a keresztény egyház kánonjává mindenekelőtt ilyen kiadói akaratmegnyilvánulás. Ezt ugyan sohasem mondták ki általános érvényűén, de világosan ott van mindannak hátterében, ahogyan az Újszövetség önmagát értelmezi, Sok ószövetségi könyvben a jövőre vonatkozó ígéretek még mindenestül többféleképpen értelmezhetők. Isten még ezeknek a könyveknek megfogalmazása után is különböző módon vezethette volna tovább az üdvösség történetét. Az örök Ige megtestesülése a názáreti Jézusban, halála és feltámadása. Isten népének különválása a zsidó néptől valóban csak egyike volt annak a sok lehetőségnek, amelyek az Ószövetség írásai felől nézve magában véve még nyitva álltak. A keresztény kánon megalkotásában az Egyháznak az az akarati elhatározása

23