Szolgálat 2. (1969)

Tanulmányok - Norbert Lohfink: A szentírás megértése

sünk akkor tölti be hivatását, ha kegyelmi hatóerejű szakramentális jele és közvetítője lesz az üdvözítő isteni igének, vagyis itt és most közli a Krisz­tusban beteljesedett isteni életközösséget. + Befejezésül a zsinati tanításnak még csak egy mélyen emberi és lénye­gesen bibliai szempontjára hívjuk föl a figyelmet. A zsinati rendelkezésben azt olvassuk, hogy Isten „szeretetének gazdagságából mint barátaihoz szól az emberekhez, társalog velük, hogy őket meghívja és befogadja a saját kö­zösségébe“. (IK, 2) Nos, ha az emberszerető Istennek ez a baráti szava szó­lal meg igehirdetésünkben, akkor minden bizonnyal „a hit engedelmességé­vel“ (Róm 16,26) fognak válaszolni hallgatóink az isteni szóra, s megtalálják benne életük végső értelmét: az életközösséget Krisztusban Istennel. Norbert lohfink A SZENTÍRÁS MEGÉRTÉSE Hogyan lesz a modern embernek hozzáférhetővé a Biblia? A Biblia igen régi könyv. Ez egymagában is vonzóvá teheti bizonyos em­bereknek, másoknál viszont megnehezíti a hozzáférhetőséget. Ezeknek a Biblia közelebbi megismeréskor végtelenül idegennek, tájékozatlannak, sőt tévesnek tűnhetik. Megrémülnek, milyen kevés egyezik meg benne a mi tu­dásunkkal és világképünkkel; milyen kevéssé felelnek meg szenvedélyei a mi életérzésünknek; milyen áthatolhatatlanok számunkra bizonyos ábrázolás- módjai. Mindannyiunkat mélységesen elidegeníthetnek az Ószövetségben az Isten nevében viselt háborúk, az átokzsoltárok és a remény földies jellege. Súlyosbítja az ilyen jellegű nehézségeket, hogy a Bibliát rendesen nem úgy olvassuk, mint akármelyik más régi könyvet, hanem mint Isten igéjét, amely­től nem tévedést várunk és azt sem, hogy ilyen kevés köze legyen hozzánk. Ezt a nehézséget nemcsak türelemmel, kitartással és hittel kell legyőzni, hanem tájékozódással és világos elvekkel is. Azért a következőkben részlete­sen beszélünk erről. Egy alapvető jellegű tisztázással kezdjük. A Biblia: Isten szava mint emberi szó Pál az Ószövetség könyveit „Istentől ihletett írásoknak“ nevezi (2 Tim 3,16). Péter második levelében olvassuk: „Emberi elhatározásból sohasem született jövendölés, hanem a Szentiélektől sugallva, Isten megbízásából 16

Next

/
Thumbnails
Contents