Szolgálat 2. (1969)

Tanulmányok - Békés Gellért: Az ige szolgálatában

váljunk, egyre jobban megismerjük és megéljük Krisztus minden ismeretet fölülmúló szeretetét, s ezáltal beteljünk Isten egész teljességével (vö. Ef 3, 17-19).

Röviden: mivel az isteni kinyilatkoztatás beteljesedése Krisztus, az egyházi igehirdetés akkor tölti be rendeltetését, ha kifejezésre juttatja, hogy Krisztus váltotta valóra a teremtő Isten eredeti szándékát: az ember teljes életközösségét Istennel, és hogy Krisztus által és Krisztusban a hívő ember részese is lesz ennek az istenközösségnek.

4. Mivel az isteni kinyilatkoztatás krisztusi közvetítése kettős, eszkatoló- giai és egyszersmind egyházi-szakramentális jellegű, igehirdetésünknek meg kell őriznie a krisztusi közvetítésnek ezt a két, egymást kölcsönösen kiegészítő dimenzióját.

Igehirdetésünk akkor őrzi meg eszkatológiai dimenzióját, ha nemcsak azt juttatja kifejezésre, hogy Krisztus beteljesítette az isteni kinyilatkoztatást, és hogy általa a hívő ember is részese lesz ennek a krisztusi teljességnek, hanem azt is, hogy ez a részesülés éppen az igehirdetés által történik, amely itt és most jelenvalóvá teszi az isteni kinyilatkoztatást és közvetíti az üdvösség kegyelmi erőit. Igehirdetésünknek választás elé kell állítania az embert: ha hittel elfogadja az isteni igét, az megigazulttá teszi, vagy növeli benne a megigazultság kegyelmét: ha nem fogadja el, akkor ítéletére válik.

Ez az eszkatológiai dimenzió azonban csak akkor juthat érvényre igehirdetésünkben, ha teljesen tudatában vagyunk annak, hogy a jelenben hirdetett ige csak szakramentális eszköze az isteni igének. Az igehirdetés feladata ugyanis az, hogy az írott ige alapján magát a kinyilatkoztatott igét közvetítse, de éppen e közvetítés eszkatológiai jellege miatt nem úgy, mint valami mesz- szi, múltban elhangzott tanítást, hanem mint az Istennek az emberi szó által itt és most fölhangzó tulajdon igéjét. Végeredményben tehát Isten a mi igehirdetésünket, mint hatékony szentségi jelet használja föl arra, hogy üdvözítő szavát kimondja az emberi lélekben. Ennek a szónak eszkatológiai dimenziója van, mert krisztusi közvetítésében végérvényes meghirdetése a teljes üdvösségnek, de ez az eszkatológiai dimenzió az egyházi- szakramentális dimenzióban válik itt és most ható kegyelmi erővé, mivel nem közvetlen isteni valóságában, hanem az egyházi igehirdetés és az igehirdető emberi szava által szól hozzánk.

Ebből nyilvánvaló, hogy mekkora az egyházi igehirdetés felelőssége, hiszen „Isten Krisztusban kiengesztelődött a világgal . . . s ránk bízta a kiengesztelés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk: Isten maga buzdít általunk“ (2 Kor 5,19-20). De annak a követelménynek fontossága is nyilvánvaló, hogy a pap elmélkedve tanulmányozza a bibliát, nehogy „Isten igéjének lélektelen hirdetője legyen külsőleg, mivel nem hallgatója belsőleg“.

Röviden: mivel az isteni kinyilatkoztatás krisztusi közvetítésének kettős, eszkatológiai és egyszersmind egyházi-szakramentális jellege van, igehirdeté15