Szolgálat 2. (1969)

Tanulmányok - Békés Gellért: Az ige szolgálatában

üdvösségszerző müve egyházat teremt és az egyházban él tovább: lényegében tehát egyházi jellegű.

Nos, az eszkatológiai és egyházi jelleg, mindkettő sajátosan meghatározza a kinyilatkoztatás krisztusi közvetítését. Úgy tűnik azonban, mintha a kettő kölcsönösen kizárná egymást: az eszkatológiai jelleg ugyanis az isteni megnyilatkozás időbeli és tartalmi betlejesedését, Isten országának eljöttét jelenti (ami minden történeti folyamat befejezése): az egyházi jelleg viszont arról tanúskodik, hogy a beteljesedett üdvösség egy növekvő és terjedő emberi közösség történeti életében, fokozatosan válik az emberiség közkincsévé. Mármost ez a kérdés: valóban kizárja-e egymást a krisztusi közvetítés eszkatológiai és egyházi jellege, s ha nem, akkor hogyan viszonyul egymáshoz a kettő, más szóval: milyen kapcsolat áll fönn Isten országa és az egyház között?

c) Itt jutunk el a krisztusi közvetítés szakramentális jellegéhez. De menjünk lépésről lépésre. Elsősorban szögezzük le, hogy az üdvösség jelen rendjében az eszkatológiai és az egyházi jelleg nem zárják ki egymást. Ennek nyilvánvaló oka az, hogy a Messiás ugyan beteljesítette az üdvözítő isteni kinyilatkoztatást, de Isten országát nem hozta el közénk annak külső, hatalmi megnyilvánulásaival, főleg nem a világítélet történeti folyamatot lezáró, eszkatológiai tettével. Ez annyit jelent, hogy az isteni üdvösség Krisztus által végérvényesen és teljesen megvalósult és jelen van ugyan a világban, de ez a jelenlét nem nyilvánvaló, hanem rejtett, láthatatlan, szellemi: praesens in mysterio. Isten országának kegyelmi erői láthatatlanul működnek abban a történeti folyamatban élő, látható emberi közösségben, az egyházban, amelyet éppen a kinyilatkoztatás krisztusi közvetítése teremtett meg.

Fölmerül tehát a kérdés, milyen viszonyban van Isten országának eszkato- lógiai-lelki valósága azzal az emberi lét történeti folyamában élő egyházzal, amelyben valamiképpen megnyilvánul? Kétségtelen, hogy Isten országa nem azonos az egyházzal, hiszen nap mint nap könyörgünk: „Jöjjön el a te országod!“. De a krisztusi kinyilatkoztatás eszkatológiai jellegéből az sem kétséges, hogy Isten országának kegyelmi erői jelen vannak és működnek az egyházban: az egyház igehirdetésével és szentségeivel szüntelenül közvetíti az üdvösség ezen kegyelmi erőit. Nos, pontosan ez a közvetítő szerep határozza meg Isten országának és az egyháznak viszonyát: az egyház — amint az egyházról szóló hittani rendelkezés mondja — Isten országának szakra- mentuma, szentsége ebben a világban. (1. p.) A szentség — hagyományos meghatározása szerint — jele és eszköze Isten kegyelmének. Ez áll az Egyház szakramentális mivoltára is: jele a világban Isten Krisztusban történt üdvözítő megnyilatkozásának, de ugyanakkor eszköze, hatékony közvetítője is a krisztusi üdvösség kegyelmének.

A krisztusi közvetítés eszkatológiai és egyházi jellege közti látszólagos ellentétet ez a szentségi jelleg oldja föl. Egyrészt ugyanis igaz az, hogy az

11