Szolgálat 1. (1969)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Új irányzatok a lelk iélet teológiájában

Természetesen, a közösségi szellemnek is megvannak a veszélyei és a torzulásai. A kis közösségek könnyen „szektákká" változhatnak, a személyi felelősséget és alkotást kiolthatja egy bizonyos meddő nyáj-szellem. A kis közösségeknek, csoportosulásoknak az egyház titkát kell megjeleníteniük, az egyetemes egyház misszióját kell teljesíteniük: egyszóval, a liturgikus, apostoli, karitatív közösségnek a nagy egyház vitalitását kell szolgálnia és ezen belül a személyek teljesebb kibontakozását. A csoportok individualizmusa éppoly veszélyes lehet az igazi evangéliumi testvériség szempontjából, mint az elszigetelt egyének önzése; és a gregarizmus — az egyedek egyszerű együtt-léte — az igazi kommúnió halálát jelentheti, ugyanakkor, amikor a személyiséget is megbénítja.

c) Végül a mai lelkiség harmadik jellegzetessége: az élményszerű hitre és a személyes elkötelezettségre való törekvés.

Az élmény, a „megtapasztalás" — bármennyire meghatározatlan és kétértelmű is a szó — a modem szellemiségnek alapvető tendenciáját fejezi ki. Korunk embere mindent meg akar tapasztalni, próbálni, látni, hallani . . . A természettudományos kísérletezés, az embertudományok (antropológia, pszichológia . . .) eredményei, a gyakorlati élet „élményei" mind-mind azt az ősi kíváncsiságot csigázzák fel, amely mindent „tudni" akar, mindent meg akar tapasztalni.

Ez az igény jelentkezik a vallási élet, a hit területén is. A mai ember a lelki életben is a tapasztalatra hivatkozik; Istent „látni" akarja, a kegyelmet meg akarja tapasztalni. A tapasztalatot nem önmagáért keresi dilettáns módra; de magába gyűjti a mai világ nehézségeit, örömeit és szorongásait; tudja, hogy olyan világban kell Krisztusból élnie, amely tele van ellentmondásokkal, feszültségekkel; olyan korban kell tanúskodnia Krisztusról, amely nem látja a történelem értelmét és amely a jólétben is szorongva keresi a több-létet, vagyis a halhatatlan élet reményében szeretne megnyugodni. A keresztény hívőtől nem lehet idegen semmi emberi. Az egyháznak a ma felvetődő emberi problémákra kell választ adnia, az egyre inkább megismert, de ugyanakkor egyre összetettebbnek mutatkozó teljes emberi valóságra kell fényt vetnie az Evangélium segítségével (hittani és erkölcstan! kérdésekben egyaránt).

Nem kell mindjárt korunk veszélyes „szubjektivizmusát" gyanúsítanunk, amikor erről a törekvésről esik szó. Kétségtelen, hogy a vallásos élményben könnyen az illúzió áldozata lehet az ember. S tudjuk azt, hogy a hit végső elemzésben nem érzés, hanem akarati aktus, nem pszichológiai biztonság-érzés, hanem a szabadság odatapadása az önmagát kinyilatkoztató, személyes Istenhez.

Ha az ősegyház hitét tanulmányozzunk, vagy a kéresztény lelkiség történelmi formáit szemügyre vesszük, szemben találjuk magunkat a „keresztény tapasztalat“ problémájával (1). „Ami kezdettől fogva volt, amit hallot12