Szolgálat 1. (1969)

Halottaink - Baják Mihály (H. J.)

látta. Szigorú, mégis szelíd, igazságos, egyúttal jóságos is. Férfias és egyben gyengéd, finom. Felfogásában konzervatív, de nyílt a liberálisabb felfogással szemben is, ha azt nem is tudta magáévá tenni. Fellépésében, megjelenésében tiszteletet parancsoló volt, noha kissé félszeg és ügyetlen. Igazi szerzetes, aki világias dolgok iránt nem sok érdeklődést mutatott, bár a világ sorsát éber figyelemmel kísérte.

Bizonyos talányszerüség mindig volt jellemében, melyet csak hosszabb és bensőbb barátság tudott némileg feloldani, lelkének legmélye akkor is talány maradt.

A „sentire cum Ecclesia“, — aminek minden jezsuitánál természetesnek kellene lenni, — nála egészen szembeszökő volt. Egy kis eset élesen rávilágít erre. Arról beszéltünk, milyen pápai döntést várhatunk a születésszabályozás tekintetében. Magam részéről hajlottam a „modern“ felfogás felé, ő elutasította ennek lehetőségét. Álláspontját érvekkel támasztotta alá, mintha csak a jövőbe látott volna, és a Huma- nae Vitae létezéséről már tudott volna. Egyházias érzése annyira kifinomult volt, hogy nemcsak a tanítói hivatal meglévő döntéseivel értett egyet, hanem bizonyos érzéke volt ahhoz is, hogy mit fog a magisztérium a jövőben a katolikus hívektől megkívánni.

Mindenki nagyra becsülte P. Bajákot, mint latin és görög tanárt. Jóllehet megjelenése és fellépése kissé félszeg benyomást keltett, tanári tekintélye elvitathatatlan volt és osztályában példás fegyelem uralkodott. Tanítványai nemcsak tanárt láttak benne, hanem atyai jóbarátot is, aki jövőjükkel törődött, amikor munkára, kitartásra és fegyelemre szorította őket. Semmi sem bizonyítja jobban tanári működésének eredményességét mint az a ragaszkodás, amely tanítványai részéről vele szemben a későbbi években is Vnegnyilvánult.

Egy másik szóban is össze lehet foglalni P. Baják jellemét. Egyszerűen: pap volt. Sem több, sem kevesebb. Nem több, mert még profán szaktárgyak tanítását is mint papi tevékenységet fogta fel: mikor a nyelvtant magyarázta, vagy a görög kultúrát mutatta be, — akkor is tanítványai lelkét tartotta szem előtt.

De nem is volt kevesebb, mint pap, mert tetőtől talpig lelki ember volt. Élte vallását, hitét, nemcsak hirdette. Felfogásában, megnyilatkozásaiban, mindig természetfeletti volt. Ezért voltak beszédei és konferenciái annyira hatékonyak. Ö, aki inkább félénk volt, csak azért tudott mások előtt fellépni, mert Krisztus szeretete sürgette. Konferenciáit és beszédeit mélység és egyszerűség jellemezte. Ebben szinte a művészetig vitte. Épp ezért nem volt soha száraz, doktrinér vagy pedáns. Sikeréhez kétségkívül az is hozzájárult, hogy beszédeit humoros megjegyzésekkel fűszerezte. Lelki témájú Írásaiban is, — melyekből sok jelent meg különböző folyóiratokban — ezek a tulajdonságai szembeszökőek. írásai mélységének és egyszerűségének tudható be, hogy éppen olyan szívesen olvasta a művelt, mint az egyszerű ember.

Szerette az embereket, szeretett közöttük lenni. Mikor egy plébánián vagy öreg Otthonban helyettesítésre megjelent, csakhamar barátja lett mindenkinek. Közvetlensége, egyszerűsége könnyen megnyitotta a szíveket. Nemcsak nagyrabe- csülték, megismerve mint igazi Isten-emberét, — hanem osztatlanul szerették. Segítőkészsége, szolgálatra való hajlandósága néha meglepően nyilatkozott meg. E tekintetben is találékony volt. Nővérek mesélték, nem egyszer megjelent az otthon portáján azzal az ajánlattal, hogy átveszi a kapusnővér hivatalát, hogy igy neki több pihenő jusson. Látni lehetett, amint egy öreg nénivel pádon ülve órán túl is elbeszélgetett, — így akarván enyhíteni számára a magányosság terhét s egy kellemes órát szerezni. — Beszélgetéseiben gyakran elevenítette fel fiatalkori emlékeit. Nem csinált titkot abból, hogy egyszerű, szegény családból származott és mindig nagy hálával emlékezett meg egykori nevelőiről.

Egyet nem ismert: a tettetést. Egyszerűen nem volt szüksége arra, hogy tetesse magát. „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a meny93