Szolgálat 1. (1969)

Könyvszemle - Ritter Márton: Egy magyar lelkiíró sikerei külföldön

áll, hogy egyszerűen „kidisputálja" a szenvedést a világból; harmóniára, esetleg bűnre és bűnhődésre hivatkozik. Boros tudatosan kerüli ezt a megoldást. A kérdés nyitja már adva van második könyvében, egyik csak úgy mellékesen odavetett mondatában: „Az Istenember a mi Megváltónk. Mint Megváltónak azonban nem az a feladata, hogy elvegye szenvedésünket, bármennyire is szeretné, hanem az, hogy maga is végigszenvedje és ezáltal megszentelje, és így mindnyájunk számára a megváltás eszközévé tegye.“ („Der anwesende Gott“, 88. old.) Ebben áll tehát Boros megoldása: a szenvedés tagadhatatlanul, elvitázhatatlanul — sőt: sokszor megmagyarázhatatlanul — hozzátartozik az ember életéhez. Hamis vigasz volna minduntalan üres frázisokra, vagy akár bűnre és annak büntetésére hivatkozni. A szenvedést csak úgy tudjuk legyőzni, ha erősen hiszünk abban, hogy Krisztus megváltott bennünket. Krisztus, a mi Megváltónk, az emberi élet minden állomásán végigment, mintegy „végigkóstolta“ az emberi életnek minden súlyos pillanatát. Életünk tehát nem vigasztalan, magányos tengődés, hanem minden mozzanatában igazán „megváltott élet“!

Kísértésben

Ahogyan előző könyvében Boros első műve tematikájához tér vissza, így most ismertetendő munkája kétségtelen visszanyúlás a másodikhoz. A „Der anwesende Gott“ c. munkájának ismertetése során már utaltunk arra, hogy benne — többek között — Jézus megkísértésének történetéről is beszél. A belőle vont tanulságot két rövid mondatban foglalja össze: „A .magasztos' a tudatosan választott és alázatosan megvalósított igényte- telenségből nő ki. Ez Jézus életének és tanításának summája“ (196. old.).

Az „In d e r V e r s u c h u n g" c. könyvben ebből a gondolatból indul ki, s ezt fejtegeti 130 lapon keresztül (6).

Az evangéliumi történet ismerős, így csak utalunk rá (vö. Mt 4,1-11). Itt csak arra a kérdésre akarunk válaszolni: miben látja Boros Jézus megkísértésének, ill. a kísértés visszautasításának lényegét?

Abban, hogy Jézus tudatosan szembefordul azzal gondolattal, amely annyi komoly keresztényt is megkörnyékez, hogy t. i. a vallást varázsvesszőként használja fel saját — és mások — kívánságainak teljesítésére. Mibe került volna Jézusnak „elvarázsolnia" a világot? Ö, aki annyiszor megmutatta, hogy az „Emberfiának hatalma van a földön" (Mt 9,6), mégsem volt hajlandó a kövekből kenyeret „varázsolni“, nem hajlandó „a mennyből alászállni“ a csodálkozó jeruzsálemi tömeg szemeláttára, s teljes határozottsággal visszautasítja a pénzt, a vagyont, a hatalmat, amellyel pedig olyan gyönyörűen — s annyi kecsegtető reménnyel — „meg lehetett volna szervezni“ a világ megtérítését. Jézus mindezt kísértésként utasítja vissza, jeléül annak, hogy

(6) BOROS, Ladislaus: In der Versuchung. Meditationen über den Weg zur Vollendung.

Olten — Freiburg i. Br. (1967), Walter-Verl. 130 p.

80