Szolgálat 1. (1969)
Tanulmányok - Jean-Marie le Blond: Istenélmény és hit
csak a küzdelem végén fedi fel magát az ismeretlen, mint Jákob esetében. Ez az élmény egy újabb formája az isteni jelenlétnek. De ott van még a sajnálkozás is, a bűntudat — bármennyire is zavaros; amikor az önigazolás vagy az önvád tehetetlen és veszélyes is, az ember találkozik Azzal, Aki megbocsáthat. Végül az ember radikális nyugtalansága, a folytonos máshova-kívánkozás és kielégületlenség, a folytonos csalódás is lehet Isten távollétének, az Ab- szolútum hiányának burkolt élménye. Ágoston is megélte ezt a metafizikai nyugtalanságot: „Magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik Tebenned“. Jegyezzük meg, hogy ez a találkozás Istennel, bármennyire is személyes, a másokkal való találkozásban gyökerezik. Nemcsak azért, mert az emberek Istennel való találkozásukról tanúskodnak (Bergson hangsúlyozta a misztikusok tanúságtételének fontosságát a vallásban), hanem egyszerűen azért, mert minden teljes odaadásban, minden szeretetben valamiképp jelen van Isten. A hittel kapcsolatos közvéleménykutatás kapcsán számos levelet kaptunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a hit keresésében fontos szerepet játszik a házastársak szeretete. Minderre azt mondhatná valaki: a világnak ez a perszonalista értelmezése az animista felfogáshoz hasonlít vagy annak a gyermeknek a magatartásához, aki „megveri a gonosz széket“, amelybe beleverte a fejét. De ezt csak az gondolja, aki nem „találkozott“ igazában senkivel. Meglehet, hogy ebben a perszonalista értelmezésben kezdetben van sok naívság; de valójában igen sokszor tapogatódzó és fájdalmas keresés után érkezünk el ehhez a felfogáshoz. Az természetes, hogy ez a találkozás, bármennyire is határozott, nem oszlat el minden homályt és az Ismeretlen a sötétben nyilatkoztatja ki magát, mint Jákobnak a küzdőtársa. S ennek oka az, hogy Isten, bármennyire is közel van hozzánk a találkozáskor, túl van a „Te világán“. Már az egyszerű emberi találkozásokban sem lehet a szeretett Te-hez való viszonyunkat ob- jektíválni, világosan kifejezni. Az Istennel való találkozásban még több a homály. Végső soron az éjszakáról és a feneketlen mélységről beszélő misztikusoknak van igazuk: „Istent a nem-tudásban ismerjük meg leginkább“, — ismétli Szent Tamás. A „tudományos megragadás“ Istent egyszerűen az értelem tárgyává fokozná le. Az értelem csődöt mond Isten titka előtt, de éppen ez a „kapitulálás“ a legszebb tanúságtétel jelenlétéről. Krisztus megtapasztalása Isten jelenlétét nem tudjuk „objektíváini“, de nem is hasonlíthatjuk egyszerűen az emberi alanyok jelenlétéhez: „nem ismerjük c?t úgy, ahogy ismertek vagyunk“. Tudjuk, hogy J. P. Sartre — akinek gyakran mély és vallási szempontból is fontos meglátásai vannak —, kijelentette: Isten úgy jelenik 28
