Szolgálat 1. (1969)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Új irányzatok a lelk iélet teológiájában

lium alkalmazása a keresztény életre. Nos, a biblikus, patrisztikus, liturgikus megújulás és a zsinati teológia miképpen befolyásolta, alakította ezt a lelkiséget? Mi az új a mai lelkiségben?

a) Új mindenekelőtt a világ-felé-fordulás, a világ felé való nyitottság.

A Gaudium et Spes bevezetője az emberek világát úgy írja le mint az üdvösség drámájának és a profán történelemnek a szinterét. A Zsinat „az emberek világát tartja szem előtt, vagyis az emberiség egyetemes családját azzal a mindenséggel együtt, amelyben életét leéli. Azt a világot, amely az emberi történelem színtere, s amit az ember iparkodása, kudarca és győzelme jellemez; azt a világot, amelyet a keresztények hite szerint a Teremtő szeretete hozott létre, s az is tartja fenn; azt, amely a bűn szolgaságára jutott ugyan, de amelyet a keresztrefeszített és feltámadt Krisztus a Gonosz hatalmát megtörve felszabadított, hogy aztán Isten terve szerint átalakuljon és elérkezzék beteljesedéséhez“ (Gaudium et Spes, 2).

Az egyház elutasítja ugyan a világ ateista értelmezését, de tiszteletben tartja partnerének autonómiáját, a világ önállóságát. A Zsinat hangsúlyozza, hogy a világfolyamatnak megvannak az autonóm törvényei, a tudományok szabadon kibontakozhatnak, az ember arra van hivatva, hogy a Teremtővel együttműködve befejezze a teremtést. De a világ nem független teljesen Istentői, vagyis önmagának nem elégséges, és az ember csakis a Transzcendens Valóságban, a személyes Istenben találhatja meg kiteljesedését. A „tiszta természet“ (natura púra) nem létezik: Isten mindent azért teremtett, hogy Krisztusban megdicsőüljön; a megtestesüléssel és a megváltással az adott világ az üdvrend szférájába tartozik. A civitas térré na nem azonas a natura-val, a skolasztikus értelemben vett „természetes renddel", sem a civitas caelestis a természetfelettivel. Az a tény, hogy minden ember és az egész emberiség történelmével együtt az üdvrendbe tartozik, lehetetlenné teszi az ilyen azonosítást. Kétségkívül, különbség van a civitas terrestris és a civitas caelestis között. Lehetséges a világnak, vagyis az evilági valóságnak körülírása, és ez ma könnyebb, mint a középkorban volt. A modern racionalizmus és a természettudományokkal bekövetkezett emancipáció az egyházat rákényszerítette arra, hogy ezt a földi világot a maga önállóságában elismerje. A régi mani- cheista és neoplatonikus szemlélet hatásait kiküszöböljük: elismerjük az anyagi világ, a test stb. értékeit, minden földi értéket igenlünk és integrálni akarunk. így a mai lelkiség kiegyensúlyozottabb, mint a középkori „világmegvető“ szellemiség. P. Congar ezt kifejezetten állítja: a mi történelem- szemléletünk teljesebb, mint a középkori emberé; akkor azt nézték a történelemben, ami elmúlik, ma arra figyelünk, mi történik és mi bontakozik ki.

Természetesen, a keresztény nem „hullhat térdre a világ előtt“. A világ helyes autonómiájának elismerése nem jelentheti azt, hogy az ember lesz a

9