Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)

3. Párbeszéd vagy perbeszéd? Zsidók és keresztények a történelem forgatagában a rabbinikus kortól a holokausztig - Gombocz Eszter: A gyermekkor helyszíneinek szerepe az elhallgatott múlt előhívásában

Az üzleti élet terén megbíztak egymásban a felnőttek, a gyerekek pedig együtt játszottak, az asszonyok recepteket cseréltek. Az egyik német gyökerű asszonyt idézem: „Ha a libát nem sikerült kóser módon levágni [...], mert vérét nem tudták egészen kifolyatni, [...] bizony átvettük a libát.” Ugyanez az asszony mesélte, hogy 1943-44-ben a két Tavasz utcai cukrász közül ők mindig a zsidó tulajdonoshoz jártak, mert úgy érezték, hogy őket kell támogatni.

A zsidótörvények életbe lépésével aztán az óbudai kocsmákban és üzletekben is megjelentek a diszkriminatív feliratok. Egy keresztény óbudai asszony a következőt mesélte: „Föltűnt nekem egy kerti kocsma, amelynek a kirakatában a következő tábla állt: Kutyát és zsidót nem szolgálunk ki. Ott álltam gyerekként, és nem értettem: hogyhogy kutyák és zsidók? Többször is előfordult ez.” Egy zsidó származású emlékező az érem mindkét oldalát megvilágítja: „Volt olyan, még ma is létező cukrászda, a Pöhm, amelyik 1939-40-ben kiírta, hogy: KUTYÁT ÉS ZSIDÓT NEM SZOLGÁLUNK KI.

Viszont akadt olyan, akinek a Selmeci utcában volt cukorka üzlete, és aki akkor rakta ki a friss árut, amikor a zsidóknak szabad volt kimenniük: 11-től 2-ig. Olyan különbség volt ember és ember között.” Bizonyára nem véletlen, hogy a zsidó asszony szemben a keresztény emlékezővei - meg is nevezi a diszkriminatív feliratot kihelyező cukrászdát.

Egy 95 éves korában nemrég meghalt túlélő így emlékezik: „A háború előtt békésen éltek egymással a zsidók és a keresztények. [...] Az utcán egyáltalán nem volt zsidózás, a kerületi futballcsapat meccseire együtt mentek a különböző vallásúak. Volt ugyan zsidó focicsapat is, de én a harmadik kerület igazolt játékosa voltam. [...] A zsidótörvények életbe lépésével aztán abba kellett hagynom a játékot, bevonták az engedélyemet, de a meccsekre kijártam. A többiek tudták, hogy zsidó vagyok, de tele voltam keresztény barátokkal.”

A barátságok azonban sokszor megszakadtak vagy árulás áldozataivá váltak a későbbiek során.

Mivel a zsidó elemisták vasárnap is jártak iskolába, útközben kővel dobálták, megverték, leköpték őket. Erre szinte mindenki egyformán emlékszik. Idézem egyiküket: „...az utcán leköptek a sárga csillaggal. Sötétkék kabátom volt, azon jól mutatott a sárga csillag.”

Egy sváb asszonynak a nagyapja német származású hentesként dolgozott a Flórián téren. Összebarátkozott zsidó szomszédjával, a

387