Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)

3. Párbeszéd vagy perbeszéd? Zsidók és keresztények a történelem forgatagában a rabbinikus kortól a holokausztig - Gábor György: "Valamennyi nyelv anyja", avagy héber nyelv és biblikus rokonság?

nyelv”.66 Isten szava megnevezte, s megnevezésével életre keltette a megnevezett teremtményi világot, s az ember, valahányszor csak szólt, beszéde révén utánozta és megismételte a teremtés művét. E nyelvet még természet adta körülmények között is ismerjük, hiszen ez az emberi lélek és gondolkodás eredeti kommunikációs formája, s ha egy gyermeket kiszakítanánk a közösségből, egy lakatlan szigeten élve is ezen a nyelven szólalna meg. Egy XII. századi filozófiai értekezés épp erről tudósít: „Három alapvető nyelv létezik: a héber, a görög, a latin. A legtekintélyesebb a héber, mivel ez volt az első, mivel egyedül ez maradt fenn a nyelvek összezavarása után, s mivel ez az egyetlen, amelyen természetes módon tudja kifejezni magát egy gyermek, anélkül, hogy bármilyen oktatásban lett volna része.”67 A jó vadember mítoszának korai gyökerei bukkannak fel a „civilizáción túli” természetes - azaz isteni - állapotok hangsúlyozásával,68 amely a nyelv közegében is egyértelművé teszi a barbár versus civilizált fogalmak ellentétbe állításának teológiai képtelenségét (noha a nagy felfedezéseket követően a szembeállítás sokszor éppen teológiai-metafizikai alapokra helyeződött), hiszen az emberi szellemben ab ovo benne rejlik az Istentől kapott nyelv szerkezetének lenyomata, „képe és hasonlatossága”.69

66 RABANUS MAURUS, De clericorum Institutione, 3,3.

67 Tractatus quidam de philosophia et partibus eius, in Archives dhistoire doctrinale et littéraire du moyen ge 49 (1982) 189.

68 A nyelvi robinzonádok elméletének hosszú történetéből - ám éppen a fentiekben tárgyalt történelmi időszakban - kuriozitásában is kiemelkedik a wittgensteini „a nyelv mint a filozófiai vizsgálat tárgya” szellemének különös anticipációja, II. Frigyes német-római császár empirikus kutatói munkásságában. Miként arról Salimbene da Parma Krónikájában beszámolt, II. Frigyes rendkívüli filozófiai és természettudományos érdeklődését és kíváncsiságát kielégítendő „ki akarta próbálni, milyen nyelvük lenne azoknak a gyermekeknek, akik a serdülőkorig jutva sohasem tudtak senkivel beszélni. Ezért azt rendelte a dajkáknak, hogy adjanak tejet a csecsemőknek..., de megtiltotta, hogy szóljanak hozzájuk. Ugyanis tudni akarta, vajon a héber nyelvet beszélik-e, amely az első volt, vagy a görögöt, vagy a latint, vagy az arabot; avagy mindig saját szüleik nyelvét beszélik-e, akiktől születtek. De hiába fáradozott, mert a gyermekek vagy csecsemők mind meghaltak.” Idézi: ECO, A tökéletes nyelv keresése, 15. A XVII-XVIII. század folyamán egyre több olyan munka lát napvilágot, amely az ember természeti állapotának leírása mellett a hébernek mint természetes nyelvnek a bemutatására vállalkozik, azt hangoztatva, hogy a héber az ember antropológiai és fiziológiai adottságainak (hangképző szervek elhelyezkedése, működése stb.) leginkább megfelelő nyelv. Ilyen - egyebek mellett - Mercurius van HELMONT munkája a XVII. század második feléből, az Alphabeti veri naturalis Hebraici brevissima delineatio. Vö: ECO, A tökéletes nyelv keresése, 89.

69 Herder a későbbiekben nevezetes nyelvelméletének egy helyén éppen ezt az isteni „lenyomatot” fogja cáfolni annak érdekében, hogy kimutassa: a nyelv eseté332