Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)

1. Párhuzamos monológok vagy dialógus? A zsidó-keresztény párbeszéd lehetőségi feltételei - Tatár György: Timeo Danaos - Megjegyzések a vallásközi párbeszéd fogalmához

ság, amelyet szüntelen vitákban igyekeznek tisztázni, s minden vitájuk helyén új ideológia szökken szárba, ami új ideológiai tisztázásra vár. Itt a változásokat nem is észlelik már, kivéve az utolsót, az egyetlent, ami végleges. Aztán lehettek akár olyan világok is, ahol mindenki toleráns volt mindenkivel szemben, mindenki mindenkihez jó volt, az örök béke világa, s amelyet végül tán a többiek mind felülmúlhatatla- nabb jóságával szembeni irigykedés rombolt le. Egy efféle világ esetleg éppen saját terméketlen jóságába fullad bele. A forma hiányába, amit egyedül a szigor szülhetne meg.

Különösen feltűnő, hogy Edom minden egyes királya a megelőző király „helyett” (VTinn = tachtav) uralkodik. Mintha csak ugyanazt a helyet és időt töltené ki, méghozzá maradéktalanul, s ennélfogva sem ő, sem alattvalói nem tudnak arról, hogy már „előzőleg” is lett volna királyság. Vele egy térben és egy időben semmi sem létezik rajta kívül, csak világ van, és e világ az ő királysága. Nem tudhatjuk, volt-e eredetmondájuk, ám ha volt, abban az univerzum eredete és Edom eredete biztosan azonos kellett, hogy legyen. Ezek a királyok nem fordíthatták arcukat más királyok vagy más valóságok felé, mert nem voltak ilyenek. Ám ennél is fontosabb, hogy arcukat elődeik vagy utódaik felé sem fordíthatták, és szavukat sem intézhették ezek felé, mert önmaguk mindent kitöltő valóságán túl nem ismertek semmit és senkit. Ezért nem halljuk egyetlen szavukat sem: légüres térben lehetetlen „szárnyas szavakat” szólni.

3. Korunk zsidó-keresztény párbeszédére létesített intézményeiben a partnerek hangsúlyozott teológiai-politikai jóindulattal fordulnak egymás felé. A legtöbb erőfeszítést egymás kölcsönös megismerésére fordítják, jóllehet ezen az úton összemérhetetlenül kevesebbet tudhatnak meg egymásról, mintha egymás könyveit olvasnák. Ráadásul e párbeszédek azon előfeltevése, miszerint a kölcsönös megismerés vezetne a szellem testvéri békéjéhez, hiszen a békétlenségek és ellenséges viszonyok csupán a kölcsönös félreértésekből és tudatlanságokból fakadnak, visszajuttat bennünket a Kierkegaard által szókratészi- nek nevezett feltevéshez. Mint tudjuk, e feltevés szerint az igazságot voltaképpen mindnyájan birtokoljuk, csak nem tudunk róla, mert elfelejtettük, s a megismerés ezért nem egyéb, mint visszaemlékezés. A tanító voltaképpen nem is tanító, hanem bába, az emlékek felidézésének segítője. Amit taníthatna, azt mindenki már eleve birtokolja, a tanító nem nagyobb mértékben, mint tanítványa. Az egymás kölcsönös

30