Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)

1. Párhuzamos monológok vagy dialógus? A zsidó-keresztény párbeszéd lehetőségi feltételei - Tatár György: Timeo Danaos - Megjegyzések a vallásközi párbeszéd fogalmához

(Ide kívánkozik egy zárójeles megjegyzés: míg a Genezis halott edomita királyait a Zóhár azonosítja a midrás korábbi teremtéseivel, addig a 16. században kibontakozó luriánus kabbala a teremtés során „széttörő edényekkel” (D">b3n n~P3E? = svirat ha-kélim) azonosítja őket. Ennek az utóbbi azonosításnak sehol nem találtam még világos magyarázatára, de igen figyelemreméltónak találom, hogy a „királyok” (D'obo) szó és az „edények” (□’’bo) szó mássalhangzói azonosak.)

Edom világ előtti hét királyára senki más nem emlékezik, csak a Tóra, s egyedül a kabbalista merészkedik be a szöveg őserdejébe, hogy ott Isten elhagyott emlékei között kutakodva bolyongjon. Az elmosódott nyomokat fürkészve igyekszik megfejteni, miért is nem hangzott fel hétszer egymás után az a bizonyos „íme, igen jó!”, aminek már puszta csengése is tartós és önálló létet kölcsönöz. A Zóhár kifinomult szimbolikája a minden lehetséges valóságot átható, és a létezés minden lehetséges fokozatában megismétlődő szefirákban (az istenség benső erőinek emanációiban) véli fölfedezni a világpusztulások okát. Még pontosabban: ezen erők két fő manifesztációja, a din CpT = szigor, szigorú igazságosság) és a cheszed Hon = szeretet, kegyelem, hűség) nevű erő érzékeny egyensúlyának felborulásában. Kevésbé szimbolikus nyelven kifejezve ez jelenthet például olyasmit, hogy az egyik ilyen világ lakói talán szerették alkotójukat, O azonban valamiért nem szerette őket viszont, talán tetteik miatt, talán jó tetteiktől elfedett hamis szívük miatt, s ezért a szigorúság tengett túl abban a valóságban. De lehetett éppen az ellenkezője is: Isten volt az, aki gyengéd és semmit számon nem kérő szeretettel közeledett feléjük, ám ők visszahőköltek a simogató kéz elől, mert éppen a szigorú apa részre nem hajló intésére vágytak, a kristályos rendre és a következetes fegyelemre. De nem csupán a világok és teremtőjük közt borulhatott fel a kényes egyensúly, maguk e királyságok is képesek lehettek elvéteni az erők közti helyes arányt. így megeshetett az is, hogy az egyik világ eszméinek hosszan tartó bizonyosságaiban élt, ahol évezredeken át csak állandóság és változhatatlanság uralkodott, és minden úgy volt berendezve, mintha lehetne tudni, hogyan is vannak a dolgok, pedig semmi sem úgy volt, ahogy tudták. Vele szemben lehetséges olyan világ is, amely eleve a tökéletes bizonytalanság világa, ahol keresik, de nem találják, mi a jó és mi a rossz, semmi sem állandó, csak ideológiáik színpompás változékonysága. Közben senki sem tudja, mi is a való29