Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)

1. Párhuzamos monológok vagy dialógus? A zsidó-keresztény párbeszéd lehetőségi feltételei - Tatár György: Timeo Danaos - Megjegyzések a vallásközi párbeszéd fogalmához

folyhatott ez a titkok titkáról szóló elmélyült beszélgetés, amikor egyikük, Rabbi Juda bar Szimon, valami egészen meghökkentő megjegyzéssel szakította félbe a többiek álomszerű elmélkedését a Kezdet Művéről. „Nem az van írva”, vetette oda, „hogy ’este legyen’ (3“IS7 VP) [és reggel lett], hanem az, hogy ’és este lett’ (3“)V VP')).” Közbevetését minden jelenlevő értette, legfeljebb a jelentőségét nem látták át nyomban.

A Genezis szóban forgó mondatát (1,5) a világ valamennyi fordítása nagyjából úgy adja vissza, hogy „és lön este és lön reggel”. A héber nyelv szabályai szerint - erre utalt Rabbi Juda megjegyzése - ha az első „és” (az úgynevezett vav consecutivum) hiányozna, akkor a mondat jelentése valóban úgy alakulna, ahogyan ő mondja, vagyis hogy „este legyen”. Am ez a nem mellérendelő értelmű, hanem a grammatikai idők egymásra következését (az úgynevezett consecutio temporumot) biztosító „és” ott áll a mondat elején, és így félreérthetetlenül jelzi, hogy a szóban forgó első este immár végérvényesen beköszöntött. Válaszul a többiek kérdő tekintetére, kurta magyarázatot is fűzött megjegyzéséhez: „Ebből [tudhatjuk], hogy volt időrend ez előtt (DVftT “HO).” Mert csakugyan, bólinthattak rá alighanem a barátai, miért is használná különben az írás ezt az időrendet kifejező „és”-t, ha nem azért, mert valahol önmagán túl, vagyis az íráson túl tud azt megelőző, további estékről. Úgy tűnik, hogy ha senki más nem emlékezik is, a Szentírás nyelvtanilag emlékezik a saját kezdetét is megelőző időkre. S Rabbi Abahu, egy másik beszélgető társ, nyomban levonja a következtetést is: „Ez azt tanítja, hogy világokat teremt és lerombolja őket (moblV XTD pvrai) míg ezt meg nem teremtette.” Az új belátást hallgatás követte, majd a gondolatmenetre végül Rabbi Pinchász üti a pecsétet: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, íme igen jó”, mintegy hangsúlyozásával fejezve ki, hogy az „íme” szócska mutatja, hogy most először találja végre Isten szeme jónak, amit teremtett, eltérően mindattól, amit korábban alkotott.

E különös beszélgetés tárgyát majd ezer éves némaság követte. A midrás mestereinek hiányoztak még az eszközei ahhoz, hogy tovább ássanak Rabbi Juda éles szemű észrevételének talajában. A teremtett világ előtti teremtésekről szóló belátás nem talált további összefüggésekre, melyek közé elhelyezhető lett volna a Genezis titkait fürkésző bölcsek számára, bár a későbbi bölcsek mindegyike természetesen járatos volt a szóban forgó midrásban. Azokat a fogalmi kereteket és

26