Fodor György - Török József - Tusor Péter (szerk.): Felekezetek az Igazság szolgálatában: történelem, teológia, önazonosság (1500-2000) - Studia Theologica Budapestinensia 34. (2009)

II. Egyházi autonómia és episzkopátus Erdélyben-Magyarországon (Church Autonomy and Episcopacy in Transylvania-Hungary) - Tóth Tamás: A magyar Egyház újjászületése a török hódoltságot követően. Patachich Gábor és Patachich Ádám kalocsa-bácsi érsekek tevékenységének tükrében (1733-1784)

kus) pásztorra, mivel már van nekik egy (református).35 Az érsek meg akarta beszélni a katolikus plébános beiktatásának kérdését a helybéliekkel, mivel az akkor jog szerint fölöttük is volt bizonyos joghatósága. A jó kálvinisták azonban nem mentek fel az érsekhez, ezért Patachich 100 forint büntetéssel sújtotta őket.3'’ Mindez azon­ban csak a kezdet volt, mert Patachichnak rövidesen újra alkalma nyílt arra, hogy ismét megbüntesse őket 100 forintra: a reformátu­sok nem köszöntötték harangszóval a főpásztort, amikor az megér­kezett a városba. A közösség mindezt azzal magyarázta, hogy szíve­sen meghúzták volna a harangokat, ha az érsek nem ünnepélyesen vonult volna be a városba, hanem csendben és egyedül. Az ott élő kevés katolikusnak is akadtak gondjai a helyi protes­tánsokkal. Azt vetették a reformátusok szemére, hogy ők az egykori katolikus templomot használják,55 56 57 58 59 60 61 így a katolikusoknak új fatemplo­mot kellett építeniük.5X Az új templom azonban egy igazi toronyhá­borút robbantott ki,50 amely aztán évtizedeken keresztül húzódott. A protestánsok ezután a saját templomukhoz egy fatornyot építettek. Erre a katolikusok egy új templomot építettek, ezúttal téglából, amelynek természetesen magasabb és szebb tornya volt, mint a pro­testáns istenházának. A kálvinisták ezt nem hagyhatták annyiban, ezért egy új templomtornyot kívántak építeni, immár toronyórá­val/’0 Ez a katolikusoknak természetesen nem tetszett. A pozsonyi Helytartótanácsnak kellett végül döntenie ebben az ügyben, amely salamoni ítéletet hozott: a reformátusok megépíthetik az új tornyot, de a toronyórának a katolikus templomot kell ékesítenie.1’1 55 KFL I.l.b. Dunapataj, vegyes iratok, Dunapalaj, 1737. június 28. 56 A kegyúri jogokat az özvegy királydaróczi Daróczi Katalin gyakorolta. Az eredeti levél a Főegyházmegyei Levéltárban található meg, bár nem az érsek a címzettje. KFL I.l.b. Dunapataj, vegyes iratok, Dunapalaj, 1738. július 1; Az özvegynek két olyan levele is itt található, amelyeket jobbágyai védelmében írt: Ibidem, Télény, 1737. június 26. és Télény, 1738. július 3. 57 Ibidem, Dunapalaj, 1718. szeptember 30. 58 Katona, Historia melropolilanae 1. LVIII. 64. 59 A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye Történeti Sematizmusa 1777-1923. Schematismus Historicus Cleri Archidioecesis Colocensis et Bacsiensis 1777-1923 (A Kalocsai Főegy­házmegyei Gyűjtemények kiadványai 3), Szerk. LAKATOS A. Kalocsa/Coloczae 2002, 181; KATONA, História melropolilanae I. LVIII. 64; KFL I.l.b. Dunapataj, Visitatio canonica, 1 783. 60 KFL I.l.b. Dunapataj, vegyes iratok, Pozsony, 1772. december 21., a kérelem mel­lékletben. 14 egyéb dokumentumot őriznek itt az 1772-1773 közötti időszakból. A dokumentáció, összehasonlítva más ügyekkel, jelentős iratanyagnak számít. 61 KFL I.l.b. Dunapataj, Vegyes iratok, Pozsony, 1773. május 3. 130

Next

/
Thumbnails
Contents