Fodor György - Török József - Tusor Péter (szerk.): Felekezetek az Igazság szolgálatában: történelem, teológia, önazonosság (1500-2000) - Studia Theologica Budapestinensia 34. (2009)

II. Egyházi autonómia és episzkopátus Erdélyben-Magyarországon (Church Autonomy and Episcopacy in Transylvania-Hungary) - Véghseő Tamás: Az unió ügye Magyarországon a 17. század második felében: Kollonich Lipót bíboros és a munkácsi püspökség betöltésének kérdése

meg, hogy ne érdekelje az unió ügye. Minthogy lelkiismereti kötelessége volt, hogy mindig és minden körülmények között a katolikus egyház dicsőségét és növekedését szolgálja, nem nézhette tétlenül, hogy keresztények egy tekintélyes létszámú csoportja ne tartozzék a katolikus egyházhoz, s ki legyen téve a protestáns térítés veszélyének.

Ezen kívül Kollonich államférfi is volt, aki az unióban felfedezte az egységesítő erőt. A keleti keresztények ugyanis a társadalom egy sajátos körülmények között élő rétegét alkották. Előttük az unió a kulturális és társadalmi fejlődés új útjait is megnyithatta. Kollonich számára, aki az ország modernizációját tartotta szeme előtt, a keleti keresztények reintegrációja a katolikus egyházba egyet jelentett a társadalomba való integrációjukkal. Ebben az értelemben az unió jelenségét a társadalom egységesítésének kora újkori folyamatának szemszögéből is vizsgálhatjuk, mivel célja egyebek között a társadalom elmaradott rétegeinek integrációja és ellenőrzése volt.

Hodinka Antal, a munkácsi egyházmegye monográfusa, feltételezi, hogy Kollonich érdeklődése a keleti egyház iránt katonai pályájának éveire vezethető vissza, amikor alkalma nyílott arra, hogy megismerje a Földközi-tenger vidékén élő keleti keresztények életét.2 Véleményem szerint egy tridenti szemléletű buzgó főpap a 17. századi Magyarország sajátos felekezeti viszonyai közepette nem tudta és nem akarhatta elhanyagolni az unió ügyét. Kollonich előtt és vele egyidejűleg is számos olyan főpap működött - Lippay, Jakusich, Pállfy, Benkovich, Szegedy, Szelepchényi - akik őszintén törekedtek arra, hogy előmozdítsák az uniót.3

Kollonich először Theofanes Maurocordatos kinevezése (1676 vége vagy 1677 eleje) alkalmával avatkozott bele a munkácsi egyházmegye életébe. Parthén püspök halála után (1664) az egyházmegyének nem volt igazi vezetője, mivel a kinevezés joga vita tárgyát képezte az uralkodó és a Rákóczi család között. Mindenesetre Maurocordatos kinevezése nem volt szerencsés döntés. Az érsek nem állt a helyzet magaslatán, nem értette híveinek nyelvét, s szembesülve az egyházmegye szomorú helyzetével mindössze öt hónap után Bécsbe

2 HODINKA Antal, A munkácsi girrög-kalholikus püspökség története, Budapest 1909, 402.

3 VÉGHSEÔ Tamás, „...patriarcham graecum convertit ad unionem...” A római Német-Magyar Kollégium három egykori növendéke és az ungvári unió, Athanasiana 23 (2006) 29-48.

110