Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Gáspár Csaba László: Gondolkodás - Hála
90 Gáspár Csaba László szerű megismeréssel foglalkozunk, és ez a megismerés maga is ésszerű, fogalmilag megragadó vizsgálódás, tudás.”16 Ha a gondolkodásnak ez az igazságkonstituáló ereje és képessége valamiképpen megbicsaklik, akkor lép be az empíria, s ragadja magához az igazság konsti- tuálásának jogát. így azonban soha nem juthatunk végleges igazságokhoz, mert az empíria világában ilyenek nincsenek: ott mindent csak megállapítani lehet, de semmit nem lehet belátni. Márpedig a hegeli filozófia értelmében vett igazság belátás eredménye. Arra a kérdésre, hogy miért hisz az ember Isten vagy istenek létében, nem kielégítő válasz, hogy istenek azért vannak, mert „objektíve” léteznek, és az ember csupán megtapasztalja őket. Ez igen alapos finomítással és körültekintéssel igaz lehet, de nem elégíti ki a filozófiai gondolkodás igényeit. A filozófia nem egyszerűen konstatálja a létezőket, hanem éppen a qnastio iuris-t teszi fel, vagyis azt akarja tudni, miért van az, ami van és alkalmasint a tapasztalatban megjelenik. A kő megléte tapasztalati tény — ám a természeti törvényé már nem az. Honnan tudjuk tehát, miféle tapasztalat alapján, hogy a természeti törvény valóságos? A tapasztalatra nem lehet hivatkozni, hiszen a természeti törvény nem tapasztalati adottság, hanem a tapasztalatra vonatkozik. Léte, fennállása nem tapasztalati tény, mert a tapasztalás mindig egyedi, konkrét, s nem terjed túl az itt-és-most-on; a törvény viszont általános: nem azt mondja ki, hogy itt és most mi történik — ez egyszerű tényítélet, nem törvény —, hanem azt, hogy adott körülmények között mi történik állandóan, azaz biztosan, egyszóval törvényszerűen. Az egyedi érzékelhető, az általános, a törvény esvén gondolható. Ennélfogva a törvény nem tapasztalásra, hanem igazolásra szorul: akkor fogadjuk el valóságosnak, ha segítségével világot tudunk elgondolni, amelynek a természeti törvény kompatibilis eleme. Vagyis akkor fogadjuk el valóságosnak, ha szjikségzerűségként gondoljuk el. Ez Hegel belátása az istenfogalommal kapcsolatban: Isten léte vagy nem léte nem tapasztalati kérdés, hanem azon dől el, hogy szükségszerűen kelbe gondolnunk Istent. Ha esetleg Istent meg lehet úgy is tapasztalni, mint valamely egyedi létezőt, léte ettől még csupán empirikusan adott, de nem igazolt. Igazolást mindig az ész végez: bármely egyedi tény a gondolkodásban nyeri el igazolását, megalapozását, s lép túl a «van» faktikus „éppenségén” a «van» ontológiai dimenziójába. „Vanni” az „éppen” módján is «van» (éppen...), de a létalapjával együttlátva van igazán. Márpedig az értelem az, ami az empirikus „éppenség” faktumát „együttlátja” a konkrét létező alapjával. — Az értelem feladata, hogy a konkrét fennálláshoz kutasson valami szükségszerűséget, mert e nélkül a konkrét fennállás irracionális: vanni van, de nem világos, miért és mennyire. 16 Uo. 28.
