Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)

Székely János: A papi írás teológiájához

320 Székely János (Dieppe, 1638-1722), aki Mózes mellett más írnokok munkáját is feltételezte a Pentateuchus kialakulásában. Öt kizárták a rendjéből, a könyveit pedig elégették. A következő évszázadokban aztán lassanként elfogadást nyer ez a kezdetben eretneknek tűnő elmélet: a Pentateuchus hosszú évszázadok alatt keletkezett, egyes részei a babiloni fogság alatt, sőt az után íródtak. Az elmélet klasszikus megfogalmazója Juuus Wellhausen.3 4 5 Nem is annyira önálló meglátásai miatt — hi­szen ezeket elődeitől vette át — hanem szintetizáló képessége miatt lett a Pentateuchus-kutatás kulcsfigurája. Wellhausen szerint a Pentateuchus négy for­rásból jött létre: Jahvista, Elohista (Kr. e. 10-8. sz.), 4 Deuteronomista (Kr. e. 622), Papi (Kr. e. 6. sz.).5 Wellhausen idealizálta az egységes dávidi monarchiát, és az ezidőtájt keletke­zett Jahvista forrást. A Jahvista eredeti, természetes, racionális vallásossága a deuteronomista iskolában a centralizáció, a ritualizáció áldozata lesz, majd a Pa­pi írás mindezt még megterheli a bűntudattal. Nem nehéz Wellhausen történe­lemszemlélete mögött meglátni a protestáns világnézetet, amely az evangélium törvénnyé silányulásaként értékeli az egyház történetét is. Minden bizonnyal be­folyásolta Wellhausent az ő korában létrejövő egységes német állam iránti lelke­sedése is, ami miatt az Északot és Délt egyesítő dávidi és salamoni időket ideali­zálta. A Wellhausen-féle szemlélet egyenes következménye volt, hogy a Papi írást sokan a dekadencia, az eredeti természetes vallásosság végső megmerevedésének dokumentumaként tartották számon. Később aztán inogni kezdtek az elmélet alappillérei. Elsőként az Elohista for­rás elmélete bizonyult tarthatatlannak. Egyre világosabbá vált, hogy az ide sorolt szövegek tulajdonképpen azok a maradékok, amelyek más forrásokba nem kerül­hettek be, ám ezek között a szövegek között nincs kapcsolat. Nincs sem egysé­ges stílusuk, sem azonos teológiájuk. Az ún. elohista szövegeket semmilyen konkrét adat vagy részlet nem köti az északi országrészhez, ahogyan azt Wellhausen feltételezte. Az északi próféták (Illés, Ozeás) a YHWH, és nem az Elohim nevet használják Isten megjelölésére. Ugyancsak problematikussá vált a Jahvista forrás feltételezése is. Meglepő tény ugyanis, hogy a ránk maradt fogság előtti írások hallgatnak a legalapvetőbb ’jahvista’ elbeszélésekről, személyekről. Noé neve Deutero-Izajásnál és Ezekielnél — vagyis a babiloni fogság idején — fordul elő legelőször (íz 54,9; Ez 14,14), Abrahám és Sára szintén ugyanekkor (íz 51,2; Ez 33,24). Ozeás próféta pedig szembeállítja Jákobot 3 Egyik legjelentősebb, összefoglaló műve a Prolegomena ^ur Geschichte Israels, Berlin 1883. 4 Wellhausen gyakran nem különbözteti meg ezt a két forrást, és ’Jehovista’ forrásról beszél. 5 Wellhausen a Papi forrást Q betűvel jelöli a latin quattuor (= négy) szó nyomán, ugyanis őszerin­te a Papi írás négy szövetségkötés alapján periodizálja az üdvtörténetet: Adám, Noé, Abrahám, Sinai. A Wellhausen-féle megállapítás egyébként téves, ugyanis a papi írás csak Noé (Ter 9) és Abrahám (Ter 17) esetében ír szövetségről.

Next

/
Thumbnails
Contents