Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Székely János: A papi írás teológiájához
320 Székely János (Dieppe, 1638-1722), aki Mózes mellett más írnokok munkáját is feltételezte a Pentateuchus kialakulásában. Öt kizárták a rendjéből, a könyveit pedig elégették. A következő évszázadokban aztán lassanként elfogadást nyer ez a kezdetben eretneknek tűnő elmélet: a Pentateuchus hosszú évszázadok alatt keletkezett, egyes részei a babiloni fogság alatt, sőt az után íródtak. Az elmélet klasszikus megfogalmazója Juuus Wellhausen.3 4 5 Nem is annyira önálló meglátásai miatt — hiszen ezeket elődeitől vette át — hanem szintetizáló képessége miatt lett a Pentateuchus-kutatás kulcsfigurája. Wellhausen szerint a Pentateuchus négy forrásból jött létre: Jahvista, Elohista (Kr. e. 10-8. sz.), 4 Deuteronomista (Kr. e. 622), Papi (Kr. e. 6. sz.).5 Wellhausen idealizálta az egységes dávidi monarchiát, és az ezidőtájt keletkezett Jahvista forrást. A Jahvista eredeti, természetes, racionális vallásossága a deuteronomista iskolában a centralizáció, a ritualizáció áldozata lesz, majd a Papi írás mindezt még megterheli a bűntudattal. Nem nehéz Wellhausen történelemszemlélete mögött meglátni a protestáns világnézetet, amely az evangélium törvénnyé silányulásaként értékeli az egyház történetét is. Minden bizonnyal befolyásolta Wellhausent az ő korában létrejövő egységes német állam iránti lelkesedése is, ami miatt az Északot és Délt egyesítő dávidi és salamoni időket idealizálta. A Wellhausen-féle szemlélet egyenes következménye volt, hogy a Papi írást sokan a dekadencia, az eredeti természetes vallásosság végső megmerevedésének dokumentumaként tartották számon. Később aztán inogni kezdtek az elmélet alappillérei. Elsőként az Elohista forrás elmélete bizonyult tarthatatlannak. Egyre világosabbá vált, hogy az ide sorolt szövegek tulajdonképpen azok a maradékok, amelyek más forrásokba nem kerülhettek be, ám ezek között a szövegek között nincs kapcsolat. Nincs sem egységes stílusuk, sem azonos teológiájuk. Az ún. elohista szövegeket semmilyen konkrét adat vagy részlet nem köti az északi országrészhez, ahogyan azt Wellhausen feltételezte. Az északi próféták (Illés, Ozeás) a YHWH, és nem az Elohim nevet használják Isten megjelölésére. Ugyancsak problematikussá vált a Jahvista forrás feltételezése is. Meglepő tény ugyanis, hogy a ránk maradt fogság előtti írások hallgatnak a legalapvetőbb ’jahvista’ elbeszélésekről, személyekről. Noé neve Deutero-Izajásnál és Ezekielnél — vagyis a babiloni fogság idején — fordul elő legelőször (íz 54,9; Ez 14,14), Abrahám és Sára szintén ugyanekkor (íz 51,2; Ez 33,24). Ozeás próféta pedig szembeállítja Jákobot 3 Egyik legjelentősebb, összefoglaló műve a Prolegomena ^ur Geschichte Israels, Berlin 1883. 4 Wellhausen gyakran nem különbözteti meg ezt a két forrást, és ’Jehovista’ forrásról beszél. 5 Wellhausen a Papi forrást Q betűvel jelöli a latin quattuor (= négy) szó nyomán, ugyanis őszerinte a Papi írás négy szövetségkötés alapján periodizálja az üdvtörténetet: Adám, Noé, Abrahám, Sinai. A Wellhausen-féle megállapítás egyébként téves, ugyanis a papi írás csak Noé (Ter 9) és Abrahám (Ter 17) esetében ír szövetségről.
