Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Szabó Péter: Az Egyházkép egy hangsúlyváltása (LG II.)
318 Szabó Péter III. Az új doktrína kodifikációja E sok vitát kiváltó dichotómia nyomai —bár finomított, burkolt formában— a latin egyházi törvénykönyben, az említett forrásokban megjelenő tradícióhoz való ragaszkodás indokával, máig fennmaradtak. A CIC 207. kánonjának megfogalmazása ugyanis továbbra sem zárja ki, hogy magát a klerikus-laikus distinkciót tekintsük isteni jogon fennálló differenciának, (vö. ‘az egyházban isteni rendelés folytán vannak szent szolgálatot teljesítők akiket klerikusoknak is nevezünk, míg a többieket világiaknak hívjuk’). Ráadásul a distinkció hatását fokozza, hogy az a latin törvénykönyvben kiemelkedő helyen, a krisztushívőkról szóló általános rész elején szerepel. Kiemelkedő elhelyezkedése és a tradicionális distinkció (dichotómia) kifejezett felemlítése miatt a latin kódexben a kánon továbbra is azt sugallhatja, hogy maga a klerikus-laikus felosztás isteni jogon fennálló lényegi distinkció. E kérdésben az új zsinati hangsúlyt a keleti kodifikáció jóval következetesebben ültette át a jogba.16 Miután a Lex ecclesiae fundamentalis kihirdetésétől a törvényhozó eltekintett, az onnan eredő CIC 207. kán.-nak megfelelő szövegrész, természetszerűleg a Keleti Kódexbe is bekerült, ám nem elhanyagolható módosításokkal. E ponton két figyelemre méltó pontosítás történt. A norma a klerikusokról szóló CCEO 323. kán. 2. §-ába került. Ennek szövege szerint ‘a klerikusok a szent rend erejében isteni jogon különböznek a többi krissç tushívőtől’. E kánon két lényegi ponton is előnyösebb a latin törvénykönyv által alkalmazott megoldásnál. Egyrészt az a jogalanyok alapkategóriájának már egyértelműen és kizárólag a kris^tushívőt tekinti, a problematikus laikus kifejezés (amit teológiailag nehezen definiálhatunk másként mint negatív módon) a kánonban meg sem jelenik! Másrészt e deklaráció —a latin törvénykönyvvel szemben— már nem a krisztushívőkről szóló általános részbe lett besorolva, hanem a klerikusokról szóló kánonokhoz.17 így az idézett keleti normaszöveg megállapítása teológiailag kifogástalan. Lényege: a krisztusi hármas küldetésben részesülő hívek között isteni rendelés folytán vannak olyanok, akik a szent rend erejében a küldetésnek minőségileg magasabb fokát nyerik. A laikus kifejezés e ponton történő mellőzése ugyanakkor szerencsésen kizárja az olyan asszociációk lehetőségét is, melyek a szent rendben nem részesült krisztushívők alapvető státuszát és szerepét —éppen a laikus kifejezés fentebb jelzett, történetileg terhelt fogalmából kiindulva— esetleg ma is a korábbi egyoldalúan ‘passzív alávetettség’ szemszögéből közelítenék meg, s amelyek így végső soron a keresztség szentségéből fakadó küldetés egyházszerkezeti és gyakorlati konzekvenciáit továbbra sem lennének képesek érvényre juttatni. 16 Vö. I. ZUzEK, Bipartitione o Tripartitione dei ‘Christifideles nel CIC e net CICO’, in Apollinaris 67 (1994) 63-88. 17 Vö. Nuntia 21 (1985) 7-8.
