Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Patsch Ferenc SJ: A filozófia és a teológia hermeneutikai fordulata?
Patsch Ferenc 241 a feltételezések korántsem olyan magától értetődőek, mint amilyennek naiv nézőpontból tűntek. Felidézhetjük továbbá azt a tényt, hogy a filozófiai iskolák ön- értelmezésük tekintetében olyan elképesztő (G. W. Leibniz nyomán mondhatnánk: „botrányos”4) sokféleséget mutatnak, hogy egyáltalán nem kellene meglepődnünk azon, hogy a szellemi élet mai (és mindenkori) elkerülhetetlen pluralizmusa5 a nyelvhasználat terén is pl. az újskolasztikus filozófiai-teológiai hagyomány által alkalmazottnál körültekintőbb interpretáció-elmélet érvényesítésére utal bennünket. Legyen bár a filozófia vagy a teológia fogalma bármilyen megfoghatatlan és sokértelmű is, alábbi fejtegetésünkben feltételeztük egy már magában a dologban alapozódó és belőle kiolvasható egység és megkülönböztethetőség (mint köznyelvi és „fundamentál-hermeneutikai” evidencia) meglétét, amely egyúttal a hagyomány fő vonalának iránymutatójául is szolgált. Nem kell tehát félnünk ettől az opciótól, amennyiben tekintetbe vesszük fogalmaink és nyelvi, gondolkodási struktúráink elkerülhetetlenül időhöz kötött voltát, szocio-kulturális feltételezett- ségét, kontextus-függőségét, és az ezzel összefüggő elkerülhetetlen jelentés-változásait. Már csak a hermeneutikai filozófia radikalizált változatának „nyelvínségét”6 elkerülendő is — mely mintegy intő jelül szolgálhat —, szükségesnek mutatkozik, hogy rábízzuk magunkat magára a természetes nyelvre, s annak titokzatos valóság-referenciális képességére, úgyis, mint amely elemzésünk végső immanens lehetőségfeltétele. Végső soron pedig arra szorulunk, hogy bizalmunkat a nyelvben feltáruló-el- rejtező — M. Heidegger szép szavával — „benne lakozó”7 létbe vessük. Abba a létbe, amely (Aki) állandó számunkra történő „adódása” (önajándékozása) révén megismerhető; amelyről (Akiről) lehetséges a plauzibilis (meggyőző) formában történő beszéd; amelyről (Akiről) koherens (rendszeres) tanítás alkotható; s ez tovább is adható valamely konzisztens hermeneutika (ún. ,Jundamentál-hermeneu- tikai ontológia”) formájában. Azzal azonban mindenképpen tisztában kell lennünk, hogy ez a beszéd nem történhet többé hagyományos értelemben vett „metafizikai” (azaz pre-bermeneutikai) módon. Az általunk éppenséggel nem magától értetődőnek tekintett, ám reflektáltan és ésszerűen (igazoltan ill. „megalapozottan”) elfogadott fogalomhasználati feltéte11 ANZENBACHER, A., Bevezetés a filozófiába, Herder, Budapest 1993, 45. 3 Vő. RAHNER, K., A bit alapjai. Bevezetés a kereszténység fogalmába, Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia Levelező tagozat, Budapest 1985, 23-24. 6 FEHÉR M., I., Heidegger és a szkepticizmus. A szkeptikus kételyen át a hermeneutikai kérdésig, Korona Nova Kiadó, Budapest 1998, 92. Vő. „Die Sprache ist das Haus des Seins. In ihrer Behausung wohnt der Mensch”, HEIDEGGER, M., Brief über den „Humanismus", in HEIDEGGER, Wegmarken, Klostermann, Frankfurt a. M. 1967, 145 (magyarul: Hévéi a „humanizmusról”, in HEIDEGGER, „...költőien lakozik az ember... válogatott írások, T-Twins Kiadó — Pompeji, Budapest - Szeged, 1994, 117.
