Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Nemeshegyi Péter SJ: A jó Isten Órigenész teológiájában
236 Nemeshegyi Péter fogalmakon keresztül szemléli, hanem egy másik arcon, Krisztus arcán keresztül. A János-evangéliumról írt kommentárjának egy rövid szövege árulja el Ori- genésznek e titkát. így szól: „Bátran mondjuk ki: Krisztus jósága nagyobbnak, istenibbnek és az Atya képmásához valóban illőnek akkor tűnt fel, amikor megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. [Nem tűnt volna ilyennek,] ha Krisztus ragaszkodott volna az Istennel való egyenlőséghez, és nem egyezett volna bele, hogy a világ üdvösségéért szolgává legyen”62. Origenész tehát itt azt állítja, hogy a megalázott és kereszten függő Krisztus inkább mutatkozik Isten képmásának, mint az istenségének dicsőségében tündöklő Krisztus! Nem fejezik-e ki e szavak erőteljesen, hogy Isten létének legsajátosabb tulajdonsága nem a méltóság és nagyság, hanem a szeretet? Helyesen mondja Henri de Lubac: „A platonizmus és Origenész között ott áll az egész evangélium”6^. Összefoglalás Foglaljuk össze a mondottakat. Origenész szerint Isten szellemi, abszolút létező, transzcendens, test nélküli, változatlan, tökéletes, a semmiből teremtett minden létező végső forrása. Ez az Isten lényegileg Jóság, mert Jóság és Lét azonos egymással. Ezért Isten lényegénél fogva szemben áll a rosszal, amely nem pozitív létező, hanem csak léthiány, nem-lét. Ez az Isten személyes, "boldog, ismeri önmagát és van akarata. Tiszta jóságból teremt. Határtalan szeretete mindenkivel személyesen törődik. Legmélyebb lényege tehát a szeretet64. A kiváló angol patrológus, G. L. Prestige találóan fejezi ki ennek a zsidó bibliai és görög filozófiai forrásokból táplálkozó szintetikus istenképnek jelentőségét: „A héberek Istent akaratának, szeretetének és hatalmának jelei által ismerték fel. A görögök Istent minden gondolat és minden lét végtelen alapjaként keres62 ln Job., 1,32, IV,41. 62 LUBAC, Histoire et esprit, Inintelligence de l’Écriture d’après Origine, 233. Vô. Mii ra-Stakge, Celsus und Origenes, 457-458.: „In der Vatergüte Gottes und der Menschenfreundlichkeit Jesu schließen sich die beiden Personen zusammen: hier ist der Vater wahrhaft im Sohn erkannt”. M Vö. THOMASIUS, G., Origenes, Nürnberg 1837, 48-49: „ Ausgehend von dem Gedanken, dass das Höchste und Erste auch das allein Reale, das wahrhaft Sevende und deshalb der Urgrund alles Andern seyn müsse, entfernt er von ihm alle Beschränkungen, alle Prädikate und Merkmale, die dem Gewordenen adhärieren, und kommt so zu dem Begriff der reinen abstrakten Einheit, des einfachen Seyns. Dieses fasst er nun seinem inneren Wesen nach als das Gute, Vollkommenste, in Beziehung auf die Mannigfaltigkeit des Endlichen als das Gerechte, als das absolut sich selber Gleiche, in seinem Verhalten gegen das Ungleiche und Verschiedene als das ewige sittliche Gesetz, das über der Welt waltet und jedem einzelnen Wesen seine Stelle nach Würdigkeit bestimmt”.
