Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Nemeshegyi Péter SJ: A jó Isten Órigenész teológiájában
228 Nemeshegyi Péter szét”, monas^ (monád), oszthatatlan egység (henasÿ1. Nincsenek részei és nem része a világnak, hanem önmagában álló tökéletes lény®. Ez az Isten romolhatat- lan9 és változatlan10. Minthogy léte változásmentes, ezért apathés, vagyis nem szenvedhet és nincsenek szenvedélyei. Amikor a Szentírás azt mondja, hogy Isten sír vagy örvend, gyűlöl vagy szeret, e kifejezéseket oly képletes beszédnek kell érteni, amelyben a Szentírás az emberi beszédmódhoz alkalmazkodik. Az isteni természet ugyanis mentes minden szenvedélytől és változástól. Mindig, változatlanul és zavartalanul, a tökéletes boldogság csúcsán létezik”11. Meg kell vallanunk, hogy ez az istenkép bizony erősen a „filozófusok Istenének” vonásait viseli. Igaz, Origenész a Szentírásban is támaszt keres ezen istenkép számára. A 102. (101.) zsoltár 28. versét: „Te ugyanaz maradsz” és Malakiás könyvének 3. fejezetének 6. versét: „Én vagyok az Úr, aki nem változtam meg” Isten változatlanságának bizonyítékaként idézi12. A Szentírásnak azon szövegei, amelyek Isten láthatadanságáról szólnak, számára Isten teljes anyagtalanságát bizonyítják13. Be kell vallani, hogy ezekből a szövegekből nem lehet levezetni annak a szellemi és mozdulatlan monádnak fogalmát, amellyel Origenész az Istent azonosítja. Amint azonban Henri de Lubac helyesen mondja, „óvakodnunk kell attól, hogy minden esetben a tan megfertőzésének és az evangélium megrontásának tekintsük, hogy a természetes ész következtetéseinek valamely elemét beleillesztik az Istentől kinyilatkoztatott tanításba”14. Órigenészről is elmondhatjuk, hogy amikor a filozófusok Istenében felismerte a bibliai kinyilatkoztatás egy igaz Istenét, amint azt előtte már Philon, a keresztény apologéták, sőt már maga Szent Pál megtette, a keresztény gondolkodás hiteles inkulturációját kísérelte meg. Természetesen Órigenésznek meg kellett magyaráznia, hogy miként lép kapcsolatba az ő változatlan és transzcendens Istene a világgal. Erre feltétlenül szüksége volt, mert a legnagyobb undokságnak tekintette Arisztotelésznek és az epikureusoknak az „istentelenségét”, akik „tagadják az isteni gondviselést”15. Origenész számára Isten gondviselése ugyanolyan fontos volt, mint Isten transzcendenciája. Ezért, minden értelmi nehézség ellenére, mind a kettőhöz ragaszkodik: „Egyikünk sem állítja, hogy Istenben akár létbeli, akár szándékbeli változás van. Isten mindig ugyanaz marad, és ugyanakkor a változó létezőket azok természete szerint rendezi és igazgatja”16. ' Vö. Gels., 4,14,1,284. 8 Vö. Cels., 1,23,1,73. 9 Vö. Cels., 4,14,1,284. 10 Vö. In lob., 6,38, IV,147; Oral., 24,2,11,354. 11 In Kuni., 23,2, VII,213. Vö. Selecta in E%, PG, 13,809. 12 Vö. Cels., 6,62,11,132; 4,14, 1,284. 13 Vö. Princ., 1,1,8, V,24. 14 Li ba.., H. de, Histoire et esprit, L''intelligence de l’Écriture d'aprcs Origine, Paris 1950, 155. 15 Cels., 1,13,1,66; 2,13,1,142; In Gen., 3,2, VI,39. 16 Cels., 6,62,11,133.
