Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Lukács László: Szakramentális kommunikáció az üdvrendben
Lukács László 203 teni cserének” (divinum commercium), amely átjárja az egész üdvösségökonómiát. Ezt a funkciót elsősorban a Szó és a szentségek szolgálata által végzi. Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy ha a szentségeket a szimbólum felől mint a személyes érintkezés eszközeit-hordozóit tekintjük, akkor értelmetlenné válik az a vita, amely a reformáció idején keletkezett, hogy a megigazulást vajon a Szó vagy a szentségek által érjük-e el. A II. Vatikáni zsinat óta — és ez megmutatkozik a szentségek zsinati megújításában, de az egész ökumenikus mozgalomban is — a kinyilatkoztatott Szó is szentségi-szimbolikus, és a szentségeknek is van szó- karaktere.^1 Az egyház azonban nem érheti be avval, hogy pusztán kiszolgáltatja a szentségeket, hivatalnokként adminisztrálva azokat. A szentségek a hit szentségei, élő hittel kell befogadni őket, s ez alól nem ment föl az opus operatum tanítása sem. A szentség: „jel, amelyben az általa közvetített isteni-kegyelmes valóság egzisztenciális döntésre hívja meg az embert; arra szólítja fel, hogy a szentség felvételekor nyíljék meg szentség által hordozott kegyelem előtt”.52 A középkor oksági gondolkodásán („a szentségek mint a kegyelem eszközei”) a mai teológia túllép: a szentségek nem hozzák létre mechanikusan a kegyelmet, hanem feltételezik a fölvevőnek személyes megnyílását. A szentségeket hordozó egyháznak a hívők közösségének kell lennie. Az utóbbi évtizedekben egyre inkább teret hódított a kommunikáció elmélete a szentségtanban, és új utakat nyitott kommunikációs korunknak Istent hitben befogadó és Istent kereső embere számára.55 Azok a szerzők, akik a szentségek szimbolikus megközelítését továbbfejlesztették a kommunikációelmélet szempontjaival, a szentségekben felkínált kegyelmet és annak hitben történő emberi befogadását egy kommunikációs interakció vagy dialógus folyamatában szemlélik. Gánóczy Sándor a szentségekről írt könyvében már 1979-ben a szentségek kommunikáció-elméleti értelmezésére tesz kísérletet. Kifejti, hogy ebben a felfogásban lehetetlen az, hogy valaki közömbösen vagy hit nélkül vegye föl a szentségeket. „Mivel minden szentség hordozó alapja Isten a nekünk felkínált önközlésében, hatékony jelenlétét megfelelő módon csak az a szó szolgálja, amely képes a közlésre, és csak az a cselekvés, amelynek ajándékozó-befogadó, kölcsönös csere jellege van.”54 A Krisztus személyében megtestesült kegyelemben és annak szentségi médiumaiban csak az azokat aktívan befogadó ember részesülhet. Eb^ Vő. JÜNGEL — RAHNER, Was ist ein Sakrament, Herder, Freiburg 1971. SEMMELROTH, O., Die Kirche als Sakrament des Heils, in Sacramentum Mundi /Tó, Renziger, Einsiedeln — Zürich — Köln 1972, 317. 53 Az áttekinthetetlenül gazdag irodalomból csak egy művet említünk: MEUFELLS, H. O., Kommunikative Sakramententheologie, Herder, Freiburg 1995. GANOCZY, Einführung in die katholische Sakramentenlehre, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 1979, 109.
