Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Ancsin István: Bízzunk benne, hogy a reményben nem fogunk csalatkozni
Ancsin István 15 téséhez, miszerint „minden futurikus eszkatológiának a jelenvaló eszkatológián belül van az őt (teljességgel migillető) helye“30. Péguy szerint a remény a „tulajdonképpeni előremozdító erő, [...] az ember létébe ágyazott felfoghatatlan csoda“31. A remény legbelső tartalma ott kerül napvilágra, ahol Péguy a pásztor Jézus reményét írja le, aki keresve megy az eltévedt bárány után. Mert „Istenre rátört a félelem, hogy el kell őt vetnie magától“32. Jézus szívében egyáltalán nem az igazak nagyobb számáról van szó, hanem az „egyről és egyetlenről, a mindenkor-egyszeriről, aki elveszett“33. Péguy drámai mondatokkal ábrázolja azt a helyzetet, amelybe Isten került: „A teremtő olyan helyzetbe juttatta önmagát, hogy szüksége legyen teremtményére.../ Mily gyó- gyíthatadan ereje / A belénk vetett reménynek. / Micsoda lecsupaszítása önmagának, saját hatalmának. / Mekkora oktalanság. / Miféle elővigyázatíanság, / Mekkora gondadanság. / ... Csődöt mondhatunk.“34 Nem Isten előretudása, nem szeretetének „lehengerlő hatalma“ (miként azt a hagyományos istentanban kétségbe sem lehetett volna vonni), hanem reményének az ember kezébe adása az Balthasar szerint, amely Istennek „a közte, valamint az emberi gyengeség és szabadság közt lévő minden drámaiságon túl meghagyja a jogát: ,csődöt mondhatunk’.“35 Péguynál ezen a ponton vált kereszténnyé a „remény princípiuma“: nem többről és nem kevesebbről van immár szó a tesd-lelki ember számára, mint az örök élet megnyeréséről vagy elvesztéséről. Balthasar összegzése a tisztán horizontális jövőreménnyel szemben így hangzik: „Itt, ebben a verdkalitásban és jelenvalóságban helyezkednek el a végső dolgok és a végjáték, nem pedig a horizontális jövőben lévő végidőben.“36 Ugyanezt halljuk Péguy megfogalmazásában: „Az emberiség a horizontalitásban halad szakadatlanul már megkezdett és kitaposott ösvényein, a teológiai remény azonban, és egyedül ez alakítja át azt egyedi módón az éppen-most egyszeri újdonságává.“37 A reményről eddig elmondotakkal még nem mondtuk ki a végső szót. Ameny- nyiben ugyanis Isten és az ember reményének az üdvösséget kivétel és elhatárolódás nélkül mindenki számára hozzáférhetővé kell tennie, kikerülhetetlenül feltevődik az apokatasztaszisz lehetőségének a kérdése, amely a következő fejezet témája lesz. 30 TD IV, 161. 31 Idézi Balthasar, TD IV, 161. 32 TD U ', 164. Balthasar itt Péguy művét idézi: Das Tor spm Geheimnis der Hoffnung, 53. 33 TD IV, 164; Vö. Péguy, Ch.: Das Tor zum Geheimnis der Hoffnung, 72. 34 TD IV, 165. Balthasar itt az említett Péguy-műből idéz: Das Tor gitm Geheimnis der Hoffnung, 104107. 35 TD IV, 166. 36 TD IV, 166. 37 TD IV, 166.
