Papp Miklós: Az erkölcsi belátás előrehaladása a "lex naturalis"-ra vonatkozóan - Studia Theologica Budapestinensia 31. (2003)
II. Az erkölcsi belátás előrehaladása a természetes erkölcsi törvényre vonatkozóan - 1. Az antik világ a természetről és a természetes erkölcsi törvényről
Platon szerint tehát létezik egy tőlünk független, örök, tökéletes világ, amire irányulunk, s egész létünk arra való, hogy elérjük az ideákat. Léteznek tehát meghatározott objektív értékek, amik az emberi cselekvés megítéléséhez megfelelő kritériumokat szolgáltatnak.111 Az ideák világának tökéletes törvényei valósítják meg az igazságosság ideáját, s ezek alkotják az emberi törvénykezés eredetét, mércéjét, megítélési kritériumait. A pozitív emberi törvények az igazi törvénnyel szemben változóak, értékük az igazi törvényben való részesedés arányától függ.112 A cpucnç Platónnál egy ontológiai fogalom. A természet az, ami a dolog a valóságban, és ennek felfedezéséhez dialektikára van szükségünk. A természetből fakadó igazságosságot a Gorgiaszban vázolja fel. Vezérképe a mesterséggel (xs%vr|) való összehasonlítás. A mester a tárgyának egy formát kölcsönöz. Úgy rendezi a részleteket, hogy használható egész keletkezzen. Ez a rendezés képezi egy létező értékét (apsxT)). Amint a mesterműre, úgy ugyanaz érvényes az emberi testre és lélekre is. A test rendje az egészség, a lélek rendje az igazságosság. Az igazságosság a viszonyok egyensúlya, ami abban áll, hogy minden úgy létezzen, ahogy neki kell. Úgyanez megjelenik a Politeia vopoç - cpucnç antitézisében. Platón szerint a helyes cselekvés egyetlen mértéke egyedül csak a természet lehet. A konvenció minden kényszerét elutasítja. Az igazi kérdés a természetfogalom. Platón ellenfele a Gorgiaszban a természetet egyenlővé teszi a határtalan vággyal, törekvéssel. Platón számára ez a fogalom túl szűk, számára a természet jelenti az emberi lélek összes hajtóerejét és képességét. Az igazságosság a lélek rendje, egyedül ez képes a belső egységet és a jó cselekvéssel identikus boldogságot előteremteni. így Platónnál az igazságfogalom individuális, ontológiai, és egzisztenciális. Az igazságosság primer értelemben nem az emberi együttélés rendje, hanem 111 BRANDT, R., Naturrecht, in HWPh, VI. 566. 112 Platón korábbi műveiben nem tulajdonított különösebb jelentőséget a törvények leírásának, hiszen a király-filozófusra bízta az igazságosság érvényre juttatását, aki igaz és ismeri az igazságosságot. A polgárokat pedig a nevelés vezette volna az igazságosságra, ahol az a cél, hogy maguktól találjanak arra, amit a törvények előírnak. Egy ilyen koncepcióban az írott törvényeknek nem jutott volna nagy szerepük az igazságosság megvalósításában, hiszen a király és a polgárok teszik a dolgukat. Ne a törvényeknek legyen hatalmuk, hanem a belátással megáldott királynak. Platónt személyes tapasztalatai és kudarcai arra vezették később, hogy a törvény elsőbbségét hirdesse a hatalom gyakorlójával szemben. 58