Erdő Péter (szerk.): Bűn és isteni irgalom mint a mai ember problémája - Studia Theologica Budapestinensia 30. (2002)

Molnár János: A bűn és a kegyelem történelmi találkozásai. Harag, ítélet, kegyelem és szeretet a kispróféták igehirdetésében

ítélet megy végbe az az esemény, amit drámának neveztünk. Ez lehet történelmi, vagyis a folyó jelenben, a történelmi időben végbemenő, politikai, gazdasági, kulturális, vagy akár ökológiai dráma, mely érinti mind az egyént, mind a közösséget, de lehet eszkatológi- kus dráma is, mely a történelmi idő és a történelmi lét végét jelenti az egész univerzum számára, s a teokrácia egyetemes győzelmét vezeti be. Ezekben az eseményekben történik meg a már említett rehabilitáció. Hogyan?

Egyszerűen úgy, hogy a bűn - harag - ítélet viszonyrendszerében megjelenik a drámát megelőzni, adott helyzetben megszüntetni, lezárni akaró kegyelem, mely elsősorban Isten preventív viszonyulása a bűnnel szemben, másodszor pedig az O igazságosságát, a törvényszerű ítéletet feloldó, határok közé szorító szeretete a bűnt elkövető emberrel szemben. Ha ez a találkozás a történelmi időben megy végbe, az Isten szerinti élet újrakezdésének lehetősége teremtődik meg minden szinten (lásd egyéni szinten Dávid és Ezékiás bűnbánatát, közösségi szinten a babiloni fogságból való szabadulást). Amikor pedig ez a találkozás a történelmi idő végén játszódik le, ebben a találkozásban születik meg a teokrácia, Isten egyetemes világuralma.

Vizsgáljuk meg részleteiben is ezeket a kérdéseket:

I. Bűn - harag - ítélet

Ha ezt a szót halljuk: ítélet, önkéntelenül is megborzadunk, mint valami embertelen, kegyetlen, életoltó, ma így is mondhatnánk: antihumánus, emberi jogokat sértő cselekedettől, hiszen az ítélet szóban benne cseng az önkényesség, a terror és általában minden antidemokratikus tett lehetősége. Viszont egészen másképp gondolkoznak a próféták, amikor az ítéletről, mint a gyógyulás és a mássálétel folyamatáról beszélnek igehirdetésükben. Az ítélet az ők teológiai látásukban és pedagógiai tanításukban Isten küzdelme az ő népéért, az orvos harca a beteg gyógyulásáért, a politikus küzdelme közössége felemelkedéséért, az atya féltő szeretete, mellyel szófogadatlan gyermekét neveli és oktatja a másképpen való élés művészetére.

Ebben a sajátos prófétai látásban hangsúlyos az ítélet és a megtérés közötti szerepcsere. Az ítélet azt a szerepet veszi át a történelemben mind az egyén, mind a közösség életében, amit a megtérésre való felhívás nem tudott betölteni. Ahol a halk és szelíd szó, az atyai figyelmeztetés hatástalan, azaz eredménytelen, ott Isten más eszközhöz nyúl célja elérése érdekében, s ez az eszköz az ítélet. A megté90