Erdő Péter: A Magyar Katolikus Egyház 1945-től 1965-ig. Teológiai Tanárok Konferenciája Budapest, 2001. január 29-31. - Studia Theologica Budapestinensia 28. (2001)
Mészáros István: A "megjegyzések" kora (1950, 1957, 1964). Adalékok e megegyezések természetéhez
MÉSZÁROS István A „MEGEGYEZÉSEK" KORA (1950, 1957, 1964) Adalékok e megegyezések természetéhez Bevezetőül szólni kell a „megegyezés" sajátos szocializmus-kori hazai műfajáról. A magyar katolikus egyház és az államhatalom legfőbb vezetői - a kormány és a püspöki kar - korábban sohasem kötöttek semmiféle megegyezést, erre semmi szükség nem volt: a magyar katolikus egyház törvényben biztosított autonómiával rendelkezett. Ilyen megállapodásról nem tudunk sem a dualizmus időszakából, sem a Trianon utáni rezsim idejéből, de még 1945-ből sem; egyik kormányzat sem kívánta, hogy a felek ily módon méltassák egymás tevékenységét. 1945 végétől azonban egyre szaporodtak a baloldal vádjai, hogy a katolikus egyházi vezetők nem ismerik el a földreformot, a köztársaságot, a népi demokráciát, annak különféle intézkedéseit. Ez nem volt igaz. A magyar katolikus vezetők mindezeket elismerték, azaz tudomásul vették; tiszteletben tartották a meghozott törvényeket, elfogadták a köztársaság vezetőit, az állami hivatalok tisztségviselőit, s teljesítették azok rendelkezéseit. De a hatalmat magukhoz ragadó baloldali politikai erők nagy nyilvánosság előtt tett, ünnepélyesen aláírt írásbeli elismerő nyilatkozatot kívántak; az új rezsim érdemeit és a szocialista építés eredményeit magasra értékelő dokumentumot követeltek tőlük, ezt nevezték „megegyezés"-nek. Püspökeink azonban ilyet nem tartottak szükségesnek. Egyébként is az ilyen legfelsőbb szintű megállapodás egyházjogilag a Szentszéknek volt fenntartva. Viszont a püspöki kar következetesen szóvá tette a lelkiismereti szabadságon és vallásszabadságon esett súlyos sérelmeket. Az alapvető emberi szabadságjogok sérelmeiből bőven részesült az állami szervek részéről a mintegy hatmillióra tehető hazai katolikus hívőközösség. A párthatalom ugyanis a kialakítandó proletárdiktatúrában csakis olyan, tagjai létszámában minimálisra zsugorított katolikus egyházat tűrt meg, amelynek vezetői készségesen teljesítik az állampárt akaratát. Ezért már a kezdetektől tudatosan törekedtek a főpapság és a hívek megzavarására, megfélemlítésére, szétzilálására. 7
